Az agresszió kezelése, 2. rész

aron_duhosrepulotargyakAz agresszió otthoni kezeléséről szóló sorozatunk első részét ITT OLVASHATOD. 

Amikor “helyzet” van.

Ha már ott a baj, a gyermek odacsapott, dobál stb., azonnal avatkozzunk közbe, és emeljük ki a helyzetből. Guggoljunk le hozzá, vagy emeljük fel az ölünkbe, és higgadt hangon, de határozottan mondjuk el, hogy ezt nem teheti. Amennyire engedi, maradjunk vele testkontaktusban. Öleljük át, vegyük fel. Ha már megnyugodott, foglaljuk össze, hogy mi történt, például: “Peti el akarta venni a lapátodat, de neked is kellett volna. Nem akartad, hogy elvegye. Biztos nagyon megijedtél/dühös lettél/rosszul érezted magad, amikor húzni kezdte. Ugye?”

Mondd el, legközelebb mit tehet ilyen helyzetben. Említsd meg, mit érezhetett, gondolhatott a másik fél. Ha ott van, akivel konfliktusba került, akár közösen is megbeszélhetitek, újra játszhatjátok a helyzetet: “Nézzétek csak, van nálam egy csipet varázslatos hibajavító por. Akire ezt rászóróm, ki tudja javítani, amit rosszul csinált. Mit gondoltok, kipróbáljuk?”

Ha így játékosan közelítünk a konfliktushoz, szívesebben korrigálnak, és jobban rögződik, mit is tehetnek legközelebb.

Finomra hangolva: előzzük meg a bajt!

Mit tehetsz, ha előre számítani lehet rá, hogy a gyermeked agresszíven fog reagálni egy helyzetre?  Erre gyermektől függően két lehetőséget próbálhattok ki:

Ha tudod, hogy közeledik egy ilyen szituáció (pl. Ha hazaérkezik a testvér vagy ha be kell fejezni valamilyen tevékenységet, vagy épp hozzá kell fogni vagy esetleg haza kell indulni valahonnan, ha vesztésre áll a játékban, ha osztoznia kéne valamin egy ismeretlen gyerekkel stb.), akkor a helyzethez közeledve (amikor még nincs “balhé”) szóba hozhatod, hogy mennyire klassz, hogy már ilyen ügyesen viselkedik ilyenkor. Hangsúlyozhatod, hogy régen ez mennyivel nehezebben ment volna, de most, hogy már ilyen ügyes ebben, ez milyen jó érzés neked és a további érintetteknek. Mondd el, milyen büszke vagy rá!

Vannak gyerekek, akik azonban érzékenyebben reagálnak, ha közeledik a problémás szituáció. Ha azt látod rajta, hogy feszültebbé teszi, ha beszélsz az adott helyzetről, akkor inkább készülj egy játékos megoldással, adj neki olyan feladatot, ami eltereli a figyelmét az adott szituációról, és segít, hogy könnyebben vegye az akadályokat.  Ez azért is jó, mert a gyermek számára is lehetőséget biztosít, hogy átírja a helyzettel kapcsolatos negatív beállítódását.

Például ilyen lehet, ha nehezen kezd bele egy tevékenységbe, és az ebből fakadó feszültséget rendre a tesón tölti ki, pl. fogat kéne mosni, ehelyett ő folyton a testvérét piszkálja inkább. Ha van Benefitto vagy Land játékotok akkor tedd neki a kezdést könnyebbé egy játékos fordulattal, ami eltereli a figyelmét, mondjuk hívja játszani a manó:

mano

“Na, kíváncsi vagyok, hogy a csillogásából meg tudom-e mondani, melyik oldalon mostad már meg a fogad!  De siess, mert már úgy unatkozom, hogy mindjárt elalszom! Gyorsan mosd meg valamelyiket, addig elfordulok! Szólj, ha valamelyik készen van, de ne mondd meg melyik!”

(Ezt a kukucskálós játékot gyakorlatilag bármilyen szituációban sikerrel játszhatjátok, a rendrakástól az öltözésig, a lényeg, hogy játszani hívjuk a gyermeket a feladat hangsúlyozása helyett.)

Fontos, hogy minden olyan helyzetben, amelyben szeretnéd, hogy másképp reagáljon, adj számára a helyzet kezelésére alkalmas alternatívákat. Ha nehezen osztozik, beszéld meg vele, mit mondhat, amivel nem bántja meg a másikat, de egyértelművé teszi az álláspontját. Tanítsd meg egyezkedni, cserélni. Ezeket játékos feladatként be is gyakorolhatjátok, amíg nincs éles helyzet. Ilyenkor te vagy a másik fél és kérsz valamit. Ez azért is jó, mert rutinná tesz olyan mondatokat, viselkedési mintákat, amelyeket jól tud majd használni, ha tényleg szükség lesz rá.

És természetesen adj sok visszajelzést, akkor is, ha próbálkozik, és persze méginkább, ha sikerrel is jár! Dicsérd és mondd el neki, mennyire jó látni, hogy ennyit fejlődött. Bíztasd, ha elveszti a fejét, hogy legközelebb biztos sikerül majd másképp csinálnia!

És a legfontosabb: te maradj higgadt! Ezzel neki is segítesz, hogy megőrizze a nyugalmát, vagy lehiggadjon és visszataláljon az egyensúlyához. Ha ez sikerül, sokkal könnyebben választja majd a szelíd megoldásokat.

A család beavatása.

Ha van rá lehetőség, akkor avassátok be a családtagokat is abba, hogy milyen módszerrel próbáljátok meg kezelni a gyermek agresszióját és kérjétek meg, hogy legyenek ők is türelmesebbek és megértőbbek ebben az időszakban.

7_Benefitto+Land_egyutt_1

Törekedj rá, hogy eljussatok a “kibeszélésig”.

Gyakran hoz látványos változást a szülő megváltozott kommunikációs stílusa, a plusz figyelem és a nem várt érdeklődés. Ahhoz azonban, hogy ez a siker ne csak átmeneti legyen, és ne forduljon át valamilyen más, szintén kedvezőtlen megnyilvánulási formába, fontos, hogy még tovább lépjünk egy kicsit.

Mélyebbre ható változást eredményez, ha a gyermeket ezzel a módszerrel “meg is beszéltetjük”. A mesékkel meg tudjuk nyitni, és ezért többet mer beszélni azokról a helyzetekről, érzésekről is, melyek miatt ő esetleg aggódik vagy fél tőlük, melyek valójában az agresszióját okozták.

Ha van Benefitto vagy Land játékotok, akkor mesélj neki a szereplőkről akár fejből, akár a manólevelekből válogatva olyan történeteket, amelyekben konfliktus, feszültség jelenik meg, lehetőséget adva ezzel, hogy magára és a problémára ismerjen! Keltsd életre a szereplőket, majd hívjd a nevükben párbeszédre a gyermeket, kérjd a tanácsát, véleményét, hogy ő mit tenne!

9_Land_szet_3

Pl.: “Képzeld, kis barátom, mi történt! Mimivel egyszerre láttunk meg egy szép kavicsot, és mindketten magunknak akartuk. Addig addig huzakodtunk (mert persze egyikünk sem akarta elengedni), hogy a végén kicsúszott a kezünkből, mi meg lehuppantunk a fenekünkre. És az a legrosszabb, hogy a kavics úgy elgurult, hogy azóta se találjuk. Ráadásul most Mimi is duzzog. Mit gondolsz? Szerinted is azért tűnt el a kavics, mert megharagudott ránk? Mit tehetnénk, hogy előcsalogassuk? Te voltál már olyan helyzetben, hogy nagyon szerettél volna valamit, de azt más is akarta? Hogy békülhetnék ki Mimivel? Te mit csinálnál?”

A gyerekek nagyon bölcsek tudnak lenni, ha kívülről látják a helyzetet. Sokkal nehezebb akkor, amikor benne vannak érzelmileg. De ha sikerül megoldásokat találniuk, amikor nem róluk van szó, talán könnyebben rátalálnak majd akkor is, amikor nekik lesz szükségük rá!

Fontos azonban, ha az agresszió nem múlik vagy esetleg visszatér, ha nem értitek meg, hogy mi lehet a háttérben, vagy szeretnétek a helyzettel kapcsolatban ti is segítséget kapni, mert otthon nem bírtok vele, akkor személyesen is forduljatok szakemberhez. Keressetek minket bizalommal, tudunk ajánlani akár olyan pszichológust, aki tisztában van a Plukkido módszerével is és így komplex megoldást alkalmazva (akár a Plukkido játékot tovább használva) kaphattok terápiás segítséget.

Ha most vágnátok bele, hogy a számotokra nehéz nevelési helyzeteket (például a hisztit, a testvérféltékenységet, az elalvás vagy az elindulás körüli huzavonát, esetleg a napirend betartását) játékosan kezeljétek otthoni eszközeink segítségével, akkor FONTOS TUDNI, hogy itt a weboldalon közvetlenül tőlünk, tervező szakemberektől rendelitek meg a játékot, amit házhoz szállítunk vagy átvehettek 3 budapesti helyszínen. 

Ha a játékok működését szeretnéd jobban megérteni, akkor KATTINTS IDE.

Hamarosan jövünk az agresszió kezeléséről szóló cikksorozatunk 3. részével, amiben kizárólag a Plukkido otthoni játékai, azaz a Benefitto és a Land használatáról írunk ugyanebben a témában. Tartsatok velünk!

 


Szólj hozzá