Vidám önnevelés

Mielőtt azt hinnétek, hogy a Plukkido gyerekjátékokat készít, olvassátok el Orsi, a Plukkido egyik alapítójának üzenetét a gyereknevelésről:

“A jó szülő holtig tanul, ebben már szinte biztos vagyok, mert mióta megszületett két gyermekem mást sem teszek, mint folyamatosan újratanulom őket, és rajtuk keresztül önmagam, és ez nagyjából három havonta megújuló feladat és élménykészletet biztosít.

Rengeteg réteg rakódik egymásra mindabban, ahogy szülőként megnyilvánulunk: milyen élmények értek minket gyerekként, felnőttként. Mit tanultunk a szülőségről saját családunkban, a környezetünkben, mit a könyvekből, médiából. Milyen szerepekbe kényszerítenek minket életünk eseményei, és mindehhez hogyan viszonyulunk. Szeretjük? Nem szeretjük? Épp úgy szeretnénk, ahogy láttuk? Vagy úgy semmiképp? És hogyan vagyunk képesek megvalósítani azt az ideát, ami bennünk él a szülőségről, családról?

Valljuk be, ahogy gyermekeink nőnek, és elérkezünk ahhoz a fontos, de embert próbáló állomáshoz, mikor akaratuk egyre erőteljesebb formában ölt testet és kezd birkózni a miénkkel, egyre többször érezzük távolodni azt az idillt, ami lelki szemeink előtt derengett, mikor gyermekünket várva elképzeltük, hogyan vívunk majd meg hős lovagként a nehéz helyzetekkel, és hogyan állunk majd végül diadalittas arccal, győzelmi mámorban úszva, amikor sikerült. Nem. Sajnos nem mindig sikerül. Néha mi vagyunk túl fáradtak, néha ő az. Van, mikor azt hisszük jót teszünk, és kiderül, hogy mégsem. Néha pedig egyszerűen nem is értjük mi történik. Éjszakákon át rágjuk magunkat, hol rontottuk el, mit kellett volna másképp, miért nem ment úgy, mint ahogy képzeltük. Olykor kétségbeesetten állunk csemeténk előtt, és nem ismerünk rá arra az előbb még oly tündéri lényre, aki most elszántan üvöltve harcol az igazáért, mi pedig csak pislogunk, hogyan is kerültünk ekkora kalamajkába egy bögre kakaó, egy rossz színű harisnya vagy egy fordítva letett játék miatt.

Vidám önnevelés

Ilyenkor segíthet, ha van egy mentőkötél, amibe belekapaszkodva kihúzhatjuk magunkat a másik partra, mielőtt elsodornának az indulatok. Ilyenkor jó, ha van valami, amire elég rápillantani, hogy tudjuk, lehet másképp is, ami segít tudatosnak maradnunk, ahelyett, hogy belőlünk is egy sértett gyerek szólna ki, tovább rontva a helyzeten. Ilyenkor segíthet a Benefitto és a Land: amikor úgy érezzük, fogytán a türelmünk, amikor hatszázadszor szóltunk és még mindig nem csinálja, mikor okosan megmagyaráztuk, de ő “csakazértis”, mikor már szakad a cérna és anya helyett a sárkány kiabál ki belőlünk, kapjuk elő a játéktáblát és még mielőtt menthetetlenül távolodni kezdenénk a bennünk élő idilli szülőképtől (és gyermekünktől) kezdjünk el inkább játszani, játékosan kommunikálni!

  • A játék segít fókuszban tartani a célt, ami nem más, mint a helyzetek békés és hatékony megoldása.
  • Segít, hogy jobban hagyatkozzunk a saját gyermeki énünkre, és minél kreatívabban és rugalmasabban oldjuk meg a felmerülő problémákat, miközben nem a felnőtt kommunikációs készletünkből reagálunk.
  • Segít, hogy újra felfedezzük a játékos énünket, amit annyian elfeledtünk már, és megtapasztaljuk, mennyi örömöt és sikerélményt tartogat, ha használjuk.
  • Segít ráhangolódni gyermekünk problémájára, és lehetőséget biztosít, hogy közös élménnyé tegyük a nehézségek megoldását, ahelyett, hogy az közös gonddá válna.
  • Alkalmat teremt arra, hogy megtapasztalhassuk a játék motiváló erejét, a gyermekek fantáziavilágának bevonásában rejlő hatalmas lehetőségeket.
  • A pozitív megerősítést használva segít, hogy gyermekünk önbizalma megerősödjön, és a sorozatos kritikák frusztráló hatása helyett a szülő visszajelzése az öröm és sikerélmény forrása legyen.
  • Visszajelzést ad saját kommunikációnkról is, hiszen a játék sikere azon múlik, hogy mi szülőként hogyan tudjuk megfogalmazni gyermekünk felé az elvárásainkat, kívánságainkat és miként tudjuk őt hatékonyan bevonni az elképzeléseinkbe. Ha mindez úgy sikerül, hogy mindkettőnket boldoggá tesz, akkor mindenki nyer.

Land_figurak_kupacban

A Plukkido játékai nem szimpla időtöltést kínálnak:

  • formálják szemléletmódunkat,
  • segítenek stratégiát váltani vagy kialakítani,
  • ráhangolnak egy élményközpontú, pozitív szemléletű és hatékony kommunikációra
  • az egész családra hatnak.

Szülőként pedig arra sarkallnak, hogy sose hagyjuk abba egymás és önmagunk tanulását, hisz ez biztosítja hosszú távon, hogy a családtagok boldogok és elégedettek legyenek.”

Ha szeretnéd kipróbálni a Plukkido játékokat, ezen a héten itt még kedvezményesen juthatsz hozzá a két játékból álló szetthez.

ÚJDONSÁG! Minden hétvégén segítjük játékotokat Manóleveleinkkel, ahol a következő heti kalandokat mi írjuk meg Neked. Ehhez nem kell mást tenned, mint feliratkoznod hírlevelünkre (balra fent, itt a blog oldalon).