Szobatisztaságra szoktatás segítése

Minden kisgyermekes család életében elérkezik egyszer a pillanat, amikor úgy érzik, itt az idő, hogy megszabaduljanak a pelenkától.

Hogy ez mit jelent a gyermek életkorát tekintve, az változó. Valahol a 2-4 éves kor között  vagy a gyermekben vagy a szülőben biztosan felmerül az igény, hogy kipróbálják, vajon szükség van-e még a pelenkára.

Bármikor is történjen ez, a kísérlet akkor lesz sikeres, ha a gyermek fizikailag és lelkileg kellőképpen érett rá. Ha nincs rajta nyomás, hogy ezt meg “kell” tennie, hanem egy izgalmas kihívásként élheti meg, így egy természetes örömforrássá tud válni a számára, ami saját kompetenciáját erősíti (Én már ezt is tudom!) és ebből fakadóan sikerélmény, jó érzés társul hozzá.


Hogy ez sikerüljön, ahhoz a szülőnek is tudatosan és kellő rugalmassággal, játékossággal érdemes a folyamatban részt vennie, a gyermeket támogatnia.

Mit kell figyelembe vennünk?

A szobatisztaság kialakulásához elengedhetetlen, hogy a gyermekben kialakuljon egy belső kontroll, hogy szabályozni tudja a testét és megtanulja felismerni, értelmezni, esetleg megfogalmazni a testérzeteit.

Készen kell állnia fizikailag: azaz az izmoknak és az idegrendszernek egyaránt elég érettnek kell lennie az akaratlagos szabályzásra

Készen kell állnia lelkileg:  a gyermeknek belső motivációval kell rendelkeznie, ami arra sarkallja, hogy kipróbálja, képes-e erre. Fontos, hogy szabadon, vidáman és játszva fedezhesse fel a saját képességeit.

Ne váljon játszmává: Mivel általában ez az időszak a dackorszakba ágyazva jelenik meg, el kell kerülni, hogy a szobatisztaság kérdése egy hatalmi játszmává válhasson a szülő és gyerek között.

Hogyan segíthetünk gyermekünknek?

Fokozatosság:

  • Engedjük, hogy kíváncsisága vezesse és a saját tempójában fedezhesse fel a teste irányításának örömét.
  • Vonjuk be a próbálkozásba, beszéljük meg vele, hogy most levesszük a pelust és egy kis ideig nem lesz rajta. (Lehetőség szerint időzítsük a próbálkozást meleg időszakra, tavasszal, nyáron eleve többet vannak a gyerkek a szabad levegőn és  nincs sok ruha, amit le kellene venni wc-zés előtt. Ez egyrészt megkönnyíti a vetkőzést, másrészt kevesebb a gond, ha mégsem jut el időben a biliig/WC-ig.
  • Először csak néhány órára próbáljuk ki és kínáljuk fel közben a bilizés lehetőségét.
  • Siker esetén növeljük a pelenka nélkül töltött időt (egész délelőtt/ délután)
  • Amikor már ügyesen megy, akkor is kínáljuk fel többször, hogy használja a bilit.
  • Ha hosszabb ideje, stabilan szobatiszta a nappali időszakban, akkor próbálkozhatunk a délutáni alvás idejére, majd később éjjelre is levenni a pelenkát.

 

Sok visszajelzés:

  • Adjunk sok pozitív visszajelzést, dicsérjük sokat, amikor ügyes volt. Erősítsük meg az apró sikereket is azzal, hogy hangot adunk természetes (nem túlzó) örömünknek, elismerésünknek.
  • Mindig pozitívan motiváljuk, ne kapcsoljunk negatív érzelmeket a wc/bili használathoz, ne helyezzünk kilátásba rossz dolgokat, ha nem ül rá. Sose legyen a  szabad próbálkozásból és igyekezetből kellemetlen feladat.
  • Sose szidjuk meg, ha véletlen nem sikerül úgy ahogy szerette volna. Inkább bíztassuk és idézzünk fel olyan korábbi helyzeteket, amikor ügyes volt.

Motiváció:

  • Motiváljuk játékosan, hiszen a gyerekek számára ez a tanulás, az ismeretek beépítésének legfontosabb eszköze.
  • Legyünk magunk is nyitottak és vidámak. Szólítsuk meg a fantáziáját, hogy kedvet csináljunk neki a próbálkozáshoz. Találjunk ki érdekes, vidám bilizéshez köthető történeteket. (A Plukkido segít ebben, ld. alább)
  • A picik hajlamosak belefeledkezni a játékba és emiatt nem figyelnek eléggé testük jelzéseire. Segítsük őket, hogy tudatosodjon bennük: időről-időre meg kell látogatniuk a bilit/WC-t, ahhoz, hogy ne történjen baleset.

Plukkido - Szobatiszatság

  • Vonjuk be kedves plüss figuráját: kérje meg a maci, a kutyus, hogy segítsen neki, mutassa meg, hogy hogy kell a bilit/WC-t használni. Amikor úgy érezzük, hogy ideje lenne egy próbálkozásnak, jelezze a maci, hogy neki pisilnie kell. Kérje meg a gyermeket, hogy kísérje el.
  • Ezzel úgy tudjuk elhívni, hogy észre sem veszi, hiszen tovább játszik, csak valami mást. Ezért ez sokkal hatásosabb, mintha szülőként noszogatnánk. A maci akár sürgetheti is, ha mégis nehezebben szakad el az előző tevékenységtől: “Jaj, kérlek siess, már nem bírom sokáig tartani!” stb.

Szorongás oldása:

  • Ügyeljünk rá, hogy sose váljon presszió, kellemetlen feladat a játékos, örömteli próbálkozásból. Őrizzük meg a helyzet örömét, hogy már valamit tud, új dolgot tanult és hogy megélheti a saját ügyességét. Ezzel is segítjük, hogy ne kapcsoljon rossz érzéseket a helyzethez, ne alakuljon ki benne szorongás.
  • Sok gyermek a saját teste részeként, kiterjesztéseként tekint a távozó végtermékekre, ezért kétségbe esik, ha el kell válnia tőle. Ilyenkor sokat segít, ha megszemélyesítve a pisit/kakit mesélünk neki arról, hogy milyen jó lesz most nekik, ha csúszdázhatnak egyet ezzel a szuper vízicsúszdával és találkozhatnak a barátaikkal/családjukkal. Integethetünk és elköszönhetünk, amikor lehúzzuk a WC-t. (Ez felnőtt fejjel elég bizarrul hangozhat, de a gyerekeknek teljesen természetes, és sokat segít, hogy ne féljenek az elengedéstől.)
  • Lehúzhatja ő a WC-t, ezzel is megerősítve, hogy ő irányítja a folyamatot.
  • Vegyük figyelembe, hogy feszültebb időszakokban (kistestvér születése, költözés, szülők válása, betegség, haláleset a családban, intézménybe kerülés – szülőtől való elválás, intézmény váltás) nehezebb a gyermeknek megbirkóznia az őt érő érzelmi hatásokkal, ezért ez visszahathat a szobatisztaságra is. Gyakori a regresszió, egy fejlődési szinttel való visszalépés. Ilyenkor legyünk türelmesek, fordítsunk fokozott figyelmet a gyermek érzelmi stabilizálására, töltsünk vele több időt és ne az elvárásokon legyen a hangsúly.

Közösségbe kerülve:

Sok kisgyermek már közösségbe (bölcsibe, családi napközibe) jár, amikor ez a téma aktuálissá válik.

Előny lehet, hogy a többi gyerek példája, a csoport, ösztönző a gyermek számára. Vegyes csoportban, ő is azt akarja csinálni, amit a nagyobbak, így gyorsabban, könnyebben elfogadja, mert látja a példát maga körül. A nagyobb testvér példája hasonlóan hathat.

Hátrány lehet, ha szorong a kudarctól, a kortársak csúfolódásától, esetleg az egymással szemben álló elvárásoktól.

Szerencsés esetben az intézmény és a szülő kölcsönösen, egymással összhangban tudja segíteni, támogatni a folyamatot. Beszéljük meg a gondozókkal, hogy mi hogy csináljuk otthon, hol tartunk, miben tudnak segítségére lenni a gyermeknek. Illetve mi hogy tudjuk segíteni az ottani szokások beépülését.

Érdemes figyelembe venni, hogy ha elvárás, hogy az intézménybe kerüléskor a gyermek már szobatiszta legyen, akkor időben kezdjünk bele a pelenka elhagyásába. Ha kapkodunk, nem hagyunk elég időt a gyermeknek, hogy saját tempójában haladjon, az visszaüt. A mi feszültségünk (jaj, vajon sikerül-e ovikezdésig elhagyni a pelenkát?) óhatatlanul átragad a gyerekre és a fokozott elvárás ellenállást vagy szorongást szül.

A legtöbb intézményben már szerencsére rugalmasan kezelik ezt a helyzetet.

Ha van Plukkido játékotok:

A Plukkido nevelést segítő eszközeivel kedvesen és hatékonyan motiválhatod gyermekedet a szobatisztaságra szoktatás során is.

Kedves történetbe ágyazva, manók által írt, gyermeket megszólító levelek formájában érkeznek a kihívások, az újabb és újabb izgalmas kalandok. Ezeket a mesés Manóleveleket a Plukkido pszichológus és szociálpedagógus tervezői írják a manók nevében.

Mi történik a levelek hatására? Miközben a gyermek a manóknak segít, észrevétlenül ügyesedik az adott területen, ezesetben a szobatisztaság terén, mert sikerélményt szerez, nő az önbizalma és felszabadultan játszik, felszabadultan áll a szobatisztaság kérdéséhez is. A táblákon jól láthatóan követheti, hol tart a küldetésében, milyen ügyes volt addig, ami segít a motivációban.

A sok közös, kedves családi élmény mellett, a két legfontosabb dolgot érdemes kiemelni, amit ebben a helyzetben a Plukkido játékok nyújtanak:

  • a játékkal a szülő nem elvárásokat fogalmaz meg, hanem játszani hívja a gyermeket, amivel a saját esetleges feszültségét is oldani képes
  • a gyermek a játék kedvéért fokozottan figyel az ingerekre, ami az első lépés a szobatisztaság felé vezető úton

A szobatisztaságot segítő Manóleveleinket itt találjátok:

Manólevelek a Benefitto-hoz,

Manólevelek a Land-hez,

Manólevelek a Planet-hez.

Ezeken a leveleken kívül használhatjátok kiegészíthető Manóleveleinket is ugyanebben a témában. Ha elakadtok, segítünk, írjatok!

A szobatisztaságra szoktatásnál se feledjétek, a mottónk: Vedd észre a jót és tedd szóvá! azaz: Motiválj játékosan, örülj a sikereknek és jelezd vissza gyermekednek, ha ügyes volt valamiben!

Ha megtetszett a módszertanunk és szeretnéd a szobatisztaságot vagy az otthoni vitákat is segítségünkkel, azaz játékosan és pozitívan kezelni, akkor itt a weboldalon közvetlenül tőlünk, szakember tervezőktől rendelhetsz mágneses táblajátékainkból.

Termékek