Hallottam nemrég egy megállapítást egy ismerőstől, aki ellágyulva mosolygott a kislányomra: „Minden háztartásba kellene egy kétéves!” (Az övében is volt háromszor, úgyhogy jól tudja, mit beszél!) Sokszor eszembe jut a mondat, mindjárt kifejtem, miért. És azért írok róla itt, mert ez is kicsit olyasmi, mint a Plukkido: szemléletváltásra ösztönöz.
Mert a kétévesek nagyon édesek-kedvesek-ügyesek-imádnivalóak-babaillatúak-cukik stb. Ugyanakkor épp önállósodnak, identitásukat építgetik, és akaratukat próbálgatják… kommunikációs tréningek millióit tartja ilyenkor a kedves szülő, a türelem pedig nagy kincs, mert a „nem érti / nem értem” csapdában vergődünk… naponta…(pár) tucatszor.
Amikor például nagyon álmos, ezért semmi se jó neki. Persze, érti ő, hogy álmos, de csak sír. Aludnia kéne, de azt meg nem lehet sírva… Meg persze a kommunikációs csapdák: van véleménye, és már mondjuk el is tudná mondani, de sírni még egyszerűbb. Na, és a dackorszak talán legfájóbb velejárója, az együttműködési hajlandóság alapos lecsökkenése, ami időnként tart a nullához.
Szóval a kétéves imádnivaló, és problémás, 2in1. De, ha a pozitívumokat jobban értékeljük, és a negatívumokat ügyesebben kezeljük, akkor igaz a mondat, egyetértek: minden háztartásba kellene egy kétéves! Most plukkidoul tanítom az enyé(i)met, hogy ügyesebbek legyünk problémás helyzetekben. Egy hónap alatt sokszor segített már viccesen, mesével, támogatással a Land, és jó kis mankó, ha épp fáradt az ember, hogy a gyerek figyelmét újabb és újabb irányba terelje. Csak eszembe jut a hűtő, rajta Maszat és Sári, és egy újabb motiváló mese, azaz lehetőség a problémakezelésre.
Na, itt tartunk most. Nem tudom, más hogyan csinálja, de tuti mindenkinek kijut a dacos gyerek szindrómából… Ugye?
Íme, ő az, és imádom!!! ☺
Eszti
Előző rész: Plukkido kaLANDok a csalában, 6. rész
A Plukkido motivációs játékait ITT RENDELHETED MEG közvetlenül a tervezőktől.