Ismét eljött az ideje, hogy a Plukkido állandó szerzői mellett, a Plukkidot használó szülők is írjanak élményeikről blogunkon. Egymás tapasztalataiból rengeteg ötletet és erőt meríthettek a nehezebb pillanatok átvészeléséhez. Szirtes Dóra megosztotta velünk, hogyan vezette be a játékot, amikor a kislánya még két éves sem volt, miként segítettek a manók a kistestvér érkezésében és hogyan is játszanak ők nap, mint nap az előre megírt történetek mellett saját manólevelekkel. Fogadjátok szeretettel írását!
“Úgy gondoltam kicsit bemutatom a családunkat, hogy lássátok az „alapanyagot. 32 éves vagyok, nagyjából 10 évig dolgoztam óvónőként, az utolsó 3 évben alapítottam egy iskola-előkészítőt (Vitamaxi iskola-előkészítő), onnan jöttem szülni. A férjem 35, szakács. Elég nyugodt természetű emberek vagyunk, nevelési elvekben teljes az egyetértés. Mária Montessori elvei viszik a fő vonalat nevelésünkben.
Nagyobb lányunk Léna, 2 és fél éves, a kisebb Hanna, 1 éves. Tizenhét hónap van köztük. Apai ágon nyugdíjasak a nagyszülők, de már elég idősek, így inkább ebéd terén segítenek be, nem tudnak vigyázni a csajokra. Az én szüleim jóval fiatalabbak náluk, ők még javában dolgoznak, szintén ritka, hogy rájuk bízhatnánk a gyerekeket. A férjem 2 vagy 3 napot szabad egy héten, a többi napon elmegy reggel 9-kor és este 11-kor ér haza. 0-24 én vagyok a gyerekekkel.
A Plukkidora még óvónőként figyeltem fel. Az egyik családlátogatáson láttam, nagyjából 3 éve; az anyuka mesélt az eredményességéről, ezért utánaolvastam. Amikor megtudtuk, hogy úton a kistesó, egyből beugrott a játék, és be is szereztem. Csak ezután szembesültem vele, hogy 2 éves kortól ajánljátok. Először bosszankodtam, aztán úgy döntöttem megpróbálom kicsit másképp használni Lénával. Egy éves volt, amikor bevezettük. Bizniszeltem a jófej postásunkkal, ő adta oda Lénának borítékban az első manólevelet. A levél mellé tettem Tittát és a zsákot. Léna teljesen oda volt! Amíg mi a postással voltunk elfoglalva, Apa feltette a fát a hűtőre. Ez volt a levél:
„Szia, Léna!
Én Titta vagyok és varázserdőben lakom, egy nagy fa az otthonom. Azért jöttem, hogy segítsek neked ügyesedni. Ahányszor valami ügyességet csinálsz, varázsolni fogok neked egy meglepetést. Így tudni fogod, ha ügyes voltál! De jól vigyázz! Ha elviszel az otthonomból, nem látom a ügyességeket és nem tudok neked varázsolni. Ennek a zsáknak is mindig ott kell lennie az otthonomnál, különben nem tudok varázsolni. Keresd meg az otthonom! Ha odateszel és mellé teszed a zsákot, meglásd, rögtön találni is fogsz benne valamit!”
Körül is nézett és persze rögtön kiszúrta a hűtőn a fát. Feltettük mellé a zsákot, közben Apa belecsempészett egy mágnest. HIhetetlen örömöt okozott, hogy máris talált a zsákban valamit!
Innentől nagyjából két hónapig tartott a játék letisztulása. A levélben kiküszöböltük a részek mozdíthatóságát, és azt, hogy ne ajándékozásnak fogja fel, hanem visszajelzésként. Mással nem számoltunk, nem tudtuk mi vár ránk. Folyamatosan fenntartottuk Titta jelenlétét, ha Léna megoldott valamit vagy sikerélménye volt, máris mondtuk, hogy „Titta biztos látta, gyere, nézzük meg hozott-e valamit!” Nagyon motiválta az első perctől, de hamar túl is pörögte a dolgot, így folyamatosan jöttek zökkenők:
– a legapróbb dolgok után is futott a táblához, hogy nézze, mit hozott a Titta;
– evés, fürdés, altatás közben, nem otthon, ha megdícsértük, azonnal szaladni akart és ha nem engedtük haragudott ránk, sírt;
– ha üres volt a zsák, kudarcnak élte meg és sírt, hisztizett.
Amikor szembesültünk egy zökkenővel, levél érkezett, amiben Titta elmagyarázta az adott problémáról szóló szabályt. Így végül ez a szabályrendszer alakult ki:
– zsákot, Tittát, a táblán lévő figurákat szabad nézegetni és kézbe venni, de mindig vissza kell tenni;
– Titta is ebédel (reggelizik, tízóraizik, ami épp van) és olyankor nem áll fel az asztaltól. Meg kell várnod, amíg befejezi ő is és csak utána tud varázsolni. (evések pipa);
– fürdik témában ugyanaz, mint ebédnél;
– vacsora után elaltatjuk és reggeli után ébred Titta. Altatás alatt, éjszaka és még reggeli alatt is alszik, így olyankor nem tud varázsolni, de az ügyességeidről álmodik, így mindent lát.
– Titta nem szereti a zajt, a kiabálást, ezért a lakásban normál hangerővel beszélgetünk;
– amikor rossz dolog történik, vagy csúnya dolgot csinál, Titta elfordul. Inkább nem is akarja látni, csak a jó dolgokat.
– Ha megtelik a tábla, jön a vihar és lesöpri. Előtte lefotózzuk (az emlékeinkbe, két ujjunkkal fényképezőt imitálva), megcsodáljuk mennyi ügyesség van a fán, megdícsérjük, aztán tovább megyünk.
– Titta azokat az ügyességeket is látja, miket nem otthon csinál, de csak akkor tudja megnézni hozott e valamit, ha hazaértünk.
– egyszerre csak egy valamit hoz, van, hogy több ügyességért egyet. Pl. ha nem otthon vagyunk, a komplex, nem otthoni ügyességekért egy jár.
A hűtő felett tartjuk kis dobozban a figurákat, ahányszor kiveszi a zsákból a figuráját, suttyomban rögtön újat teszünk bele. Így amikor szalad megnézni, azt látja, hogy valóban varázslat történt, hisz mi végig vele voltunk.
A terhesség alatt próbáltuk felkészíteni Lénát a kistesó érkezésére. Megbeszéltük, hogy milyen új feladatai lesznak a kicsi körül, hogy számítok a segítségére. A kórházból hazaérve Hannától kapott egy rongybabát és egy kis borítékot, benne Tittivel és egy rövid levéllel, ami így szólt:
„Szia, Léna!
Én Titti vagyok, Titta barátja Varázserdőből. Azért jöttem, hogy segítsek neked a kistesó körüli teendőkben. Ahányszor segítesz Anyának a tesó körül, varázsolok neked valamit a zsákodba. Akkor is varázsolok, ha kedves vagy vele és puszilgatod.”
Innentől kezdve ketten hozták a varázslatokat, a levelek pedig attól jöttek, akinek a területével fennakadások voltak. Szép lassan kialakult egy kis tematika is, ami alapján felpakoljuk a fára a figurákat.
A manóvilág 100%-ban az életünk része, nagyon sokszor segített a nevelési helyzetek megoldásában. Sokszor odatartjuk a fülünket, hogy mit mond Titta; már van, hogy Léna is tolmácsol. A kicsi mostanában kezdett annyira látványosan fejlődni, hogy Léna is észrevegye. Olyankor ő mondja, hogy most biztos kettőt hoz, mert a Hanna is megérdemli és ő is. Ilyenkor persze két korongott teszünk be, nagyon cukik ahogy elosztják! Hanna is ügyesen felteszi már a fára a mágnest, és láthatóan érti, hogy miről van szó.
Előfordul, hogy Titta vagy Titti hozza az új játékot, vagy figyelmeztet programok előtt a lehetséges veszélyekre, stb. Velünk élnek ők ketten! Amikor kétévesen kiderült, hogy Léna asztmás, Titta segített neki megtanítani, hogy mennyire fontos, hogy minden nap kétszer puffolniak kell. Mostanra egyedül csinálja azt is, aztán szalad a táblához.
Egyszer kipróbáltam pár hónapja, hogy a pisilős manólevél alapján a virágokat csak forgassuk a táblán, de ezt még nem értette, kereste, hogy hol az új figura a zsákból. De ez nem akasztott meg minket, a megszokottak szerint folytattuk tovább a játékot.
Léna mostanra teljesen önálló lett, egyedül öltözködik, fogat mos, vizet tölt, stb. Kudarctűrése nagyon sokat fejlődött, a türelme is. Feszegeti a határokat néha, de alapvetően szabálykövető.
Nagyon sokat adott nekünk a Plukkido, ezúton is nagyon köszönjük!”
Te is szívesen megosztanád velünk és a többi szülővel történeteiteket? Írj e-mail az info@plukkido.hu címre, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot facebook oldalunkon! www.facebook.com/plukkido
Játékos nevelésre vágyó szülő vagy? Ha belevágnál velünk a játékos nevelésbe az innováció díjas és 4500 családnál bizonyított táblajátékainkkal, akkor KATTINTS IDE és szerezd be közvetlenül a szakember tervezőktől!
Pedagógus vagy? Óvodai, bölcsődei csoportokban való felhasználással kapcsolatban, olvasd el a tudnivalókat ITT.
