Az agresszió kezelése az a terület, amely a legnagyobb indulatokat kavarja a családon belül, a legkétségbeesettebb szülőkkel ennek a témának a konzultációja során találkozunk. De azok számára is fontos és tanulságos lehet az erről való közös gondolkodás, akik nem küzdenek hasonló problémákkal. Ugyanis talán az agresszió játékos kezelése során tudjuk a leginkább szemléltetni azt, hogyan válthatunk nézőpontot, hogyan érdemes minden nevelési helyzetnél áthelyezni a fókuszt a jóra, a pozitív megerősítésekre.
Mit tehetünk a veszélyhelyzetek elhárításán túl?
Az agresszió okainak feltárása
Annak érdekében, hogy valódi fejlődést érjünk el és ne csak a veszélyhelyzetek elhárítására koncentráljunk – először is meg kell értsük, hogy mi zajlik a gyermekben, hogy mi váltja ki a reakcióját! Pl.: féltékeny a kistesóra, úgy érzi, nem figyelünk eléggé rá, nem tudja, hogy kapcsolódjon a társaihoz, nem tudja, hogyan érvényesítse az akaratát? Az, hogy megtaláljuk a helyes választ, az minden esetben maximális őszinteséget és a gyermekre való ráhangolódást kíván a szülőktől.
Az indulatok kordában tartása
Először is meg kell értenünk és tudatosítanunk kell magunkban, hogy az agresszió tehetetlenségből fakad. A legjobb út a megelőzéséhez, ha használható eszközöket adunk a gyerek kezébe, olyan viselkedés mintákat, amelyek elfogadhatóak, nem ártanak, és amelyeket könnyen tud alkalmazni akkor is, ha nagy indulatok dúlnak benne épp. Fontos, hogy kifejezhesse az indulatait, érzéseit, csak olyan keretek között, amelyek elfogadhatóak.
Kisebbeknél bevezethető, hogy düh esetén pl. toppantson egy nagyot, csapjon a párnára, kiáltson olyan játékos „szitokszavakat”, amelyek segítenek levezetni a feszültségét – irgum-burgum, a teringettét, a csudába, azt a kacska macska farkát! stb.
Nagyobbaknak pedig megtaníthatjuk, hogy mielőtt robbanna, vonuljon vissza, számoljon 10-ig, lélegezzen mélyeket, tudatosan halkítsa le a hangját, érveljen. Az is fontos, hogy a gyermeknek legyen választási lehetősége. Kínáljunk neki alternatívákat, amelyekből maga választhatja ki, hogy számára mi az, ami testhezállló.
Jó, ha közösen meg tudunk egyezni olyan szabályokban, amelyek mindenkire érvényesek és amelyeket mi, felnőttek is betartunk, amikor dühösek vagyunk (végighallgatjuk a másikat, nem beszélünk csúnyán, nem ütünk egymásra stb.).
Hosszú távú változás elérése
Eredményt tartós pozitív figyelem biztosításával, pozitív visszajelzésekkel, az önbizalom és a kompetencia érzés növelésével érhetünk el.
Hogyan csináljuk ezt?
A helyzetkezelés hatékonyságát növeli, ha akkor adunk visszajelzést a gyereknek (akkor figyelünk, dicsérünk, nevelünk), amikor azok a helyzetek amikre ingerültséggel (érzelmi eltávolodással, büntetéssel) reagálnánk, nincsenek jelen. Amikor a gyermek éppen “oké”.
Fontos, hogy ilyenkor mindenképpen tegyük szóvá és részletezzük, hogy milyen jó most ez így. Gyermeked jól fog reagálni arra, hogy átkerül a fókusz a kudarcaitokról a sikerekre, az ügyességére. Az így kapott, nem várt extra pozitív szülői figyelem nagyon jó hatással lesz rá. Sőt, még a te közérzetedre is, ami miatt várhatóan egyre többször lesz energiád észrevenni ezeket a kellemes, balhémentes helyzeteket.
Ha Plukkido játékot használtok, akkor tegyétek szóvá, mennyire örül a manó vagy az adott kalandban játszó figura is, hogy ő ilyen ügyesen/jól viselkedik, és ilyenkor haladjon az aktuális kaland előre. Az aktuális történet (amit az általad választott Manólevélben fogalmaztunk meg nektek) pedig mindig lehetőséget nyújt, hogy pozitív visszajelzéseket adj gyermekednek, amikor minden jól megy. Akár otthonotoktól, a játéktól távol is kezdeményezhetsz beszélgetést, kíváncsiskodhatsz, hogy vajon mi fog történni a mesében legközelebb, mikor ügyes lesz, melyik szereplő, tűnik fel legközelebb!
Beszélgessetek a sikereiről. Elevenítsétek fel közösen, mi történt legutóbb a játékban, amikor sikerült az indulatait megfékeznie, vagy amikor jól kezelt egy helyzetet.
Példa (ha már játszotok valamelyik Plukkido játékkal): „Nahát, tudod mit mondott a manó? Hogy amikor az előbb olyan kedvesen játszottál a tesóddal, úgy meghatódott, hogy örömkönnyeket hullatott! És tudod mi történt? A meghatottság könnyei az öreg tölgy ágára hulltak, és elővarázsolták ezt a csodaszép virágot! Így mindannyian emlékezhetünk majd erre a szép pillanatra, valahányszor ránézünk, eszünkbe jut majd, hogy is került oda! De örülök!” (Közben feltehetsz egy szép virágot a fa ágára, ezzel szemléltetve az elmondottakat – nem feltétlenül kell előre, elég közben odatenni!)
Ha még nem ismered a Benefitto és a Land működését, akkor olvasd el online elérhető kiadványunkat, mely alaposan bemutatja a mószertant, kattints IDE. Vagy tájékozódj még gyorsabban EZEN az aloldalunkon.
A 2. részben belekezdünk a gyakorlatba, további példákkal és teendőkkel jövünk, tartsatok velünk akkor is! A 3. Részben pedig lépésről-lépésre mutatjuk be, hogyan használhatjátok a játékainkat ebben a témában, tehát ott már csak a Plukkido módszertanát mutatjuk be.
Ha most vágnátok bele, hogy a számotokra nehéz nevelési helyzeteket (például a hisztit, a testvérféltékenységet, az elalvás vagy az elindulás körüli huzavonát, esetleg a napirend betartását) játékosan kezeljétek otthoni eszközeink segítségével, akkor FONTOS TUDNI, hogy itt a weboldalon közvetlenül tőlünk, tervező szakemberektől rendelitek meg a játékot, amit néhány munkanapon belül házhoz szállítunk vagy átvehettek 3 budapesti helyszínen. (Viszonteladóink készletéről és árairól érdeklődjetek az adott üzletnél, mi erről aktuális információval sajnos nem rendelkezünk).