Rossz idő esetén

Ha már úgyis esik, használjátok ki egy kis kuckózásra a gyerkőccel. Olvassátok el összebújva a Gomba alatt című mesét, vagy csak beszélgessetek és elevenítsetek fel kedves közös emlékeket. Mondókázzatok, énekeljetek egyet, és meglátjátok, máris jobb kedvvel folytatjátok majd a napot!

Gomba, gomba, kalapos,
azt se bánom, ha lapos
azt se hogyha gömbölyű,
mert nekem mind gyönyörű!

Az első sornál érintsétek meg a vers ritmusára négyszer a fejeteket, a másodiknál lapogassátok egyik tenyeretekkel a másikat, a harmadiknál csináljatok úgy, mintha egy nagy, kerek labdát simítanátok végig két kézzel, a negyediknél pedig jól ölelgessétek meg a gyerkőcöt!

Ha pedig folytatnátok a mondókázást, itt van még pár mondóka, ami segít megszeretni az esőt!

1.

Csipeg, csepeg az eső, elkél most egy fejfedő.
Itt egy gomba kalapnak, még rajtad is maradhat,
Ha már nem kell, tedd a földre, majd egy csiga fal belőle!

2.

Fúj a szél, lengdegél a levél az ágon,
csöpörög az eső, várom, hogy elálljon.
Addig is dúdolok, dídidúdidúdú,
Nem hagyom, hogy elöntsön a rosszidő-bú.

3.

Szeszélyes az idő, kénye-kedve furcsa,
milyen lesz, azt előre senki se tudja.
Ne búsulj pajtikám, akármilyen lesz is,
A mi nagy szívünkkel megszeretjük azt is.