Kicsi tükröm mondd meg nékem…
Számomra az anyaság hihetetlen önismereti kurzus is egyben, hiszen a tükör, ami a kislányom lelkében van, tisztán mutatja meg, hogy milyen vagyok én társas viszonyulásaimban, amikor nem figyelem magam. Ő persze mindig figyel. Amióta csak megszületett néz, hallgat, érez: befogad mindent, majd a saját kis szűrőin átengedve visszatükrözi, amit tapasztalt. Nem is olyan régen a három és fél éves kislányom kikiabált játék közben a szobájából “Anya, gyere segíts megsütni Panna baba tortáját, mert ha mindent egyedül kell csináljak, akkor holnapra se lesz kész”. Ez a mondat mellbe vágott, hiszen én is így szoktam kifakadni, mikor úgy érzem túl sok a körülöttem tornyosuló feladat. Egy pillanatra lefagytam. Néha nehéz meglátni vagy elfogadni a tükröt, főleg mikor amit mutat nem illik a magunkról kialakított képbe. Időnként összeszorul a szívem és csak ölelném őt, hogy ne haragudjon. Persze legbelül tudom, hogy igazából én haragszom magamra és legjobban azzal oldhatom fel a belső feszültségem, ha picit megállok és elgondolkozom azon, hogy legközelebb miképp lehetne máshogy csinálni. Együtt változunk, együtt fejlődünk. Engedjük meg a gyerekeinknek és magunknak is, hogy taníthassanak minket, ahogyan ők is belsővé teszik, amit tőlünk tanulhatnak. A legtöbb tudást pedig nem a szavaink adják át, hanem a viszonyulásaink másokhoz, élethelyzetekhez, amiket utánzás révén már a kezdetektől képesek elsajátítani. A tanulási folyamatot azonban nagyban befolyásolja, hogy a kimondott szavaink összhangban állnak -e az általuk látottakkal.
Azt mondod, amit teszel?
Számos kutatás bizonyította, hogy már a csecsemők is utánozzák az emberi arckifejezéseket, később hangokat, mozdulatokat, miközben egyre többet fedeznek fel saját képességeikből. A totyogók pusztán az utánzás öröméért ismétlik újra meg újra azt, amit maguk körül tapasztalnak, de mire óvodába kerülnek, már az énképük részévé válnak egyes viszonyulások, amiket anyától vagy apától láttak. Ez segíti őket a világban való tájékozódásban és hosszútávú hatása lehet a későbbi problémamegoldó, stresszkezelő képességükre is.
Szülőként fontosnak érezzük, hogy példát mutassunk gyermekünknek, mindemellett legalább annyira fontos az is, hogy viselkedésünk összhangban van -e azzal, amit mondunk és amit valójában érzünk. Hiszen hiába mondja apa, hogy az édesség egészségtelen és aki jót szeretne magának az csak mértékkel eszik, ha közben azt látja a gyerkőc, hogy amikor senki nincs a környéken apa lopva bekapja a tiltott csokit a kamrában. Vagy hiába is győzködjük az iskolás gyerekünk, hogy ne aggódja túl a követelményeket, ha addig folyamatosan azt látta otthon, hogy anya is mindig meg akar felelni, állandóan aggódik, izgul. Nagyon fontos megérteni, hogy utánzással nem csak cselekvéseket tanulunk, hanem érzelmi reakciókat és azok címkézését is. Ahhoz, hogy a gyermekünk később megfelelően tudja értelmezni mások nézőpontját és érzelmeit, kiemelkedően fontos, hogy mi szülők tisztában legyünk saját érzelmi állapotunkkal és hitelesen tudjuk azt kifejezni. Ennek a fontos témának hamarosan egy újabb blogcikket szentelünk majd.
Játékos megküzdés, játszva fejlődés
Ahhoz, hogy reziliens – nehézségek esetén is sikeresen alkalmazkodó, kudarcokból is épülni tudó – gyermekeket neveljük, alapvetően fontos a rugalmasság elsajátítása és az, hogy megfelelő eszköztáruk legyen a stresszhelyzetek és a konfliktusok oldására. Ennek a megalapozása pedig már kisgyermekkorban elkezdődik, szintén a szülőktől látott minták alapján.
De mivel is tud egy két-, hároméves gyermek felfegyverkezni a külső és belső feszültségekkel szemben? Egy ekkora gyerek alapvető közege a játék és a mese: játszik, hogy unalmat űzzön, játszik, hogy tanuljon, a játékon keresztül tudja kifejezni az érzéseit is. Az együtt mesélés élménye pedig erősíti az önmagába vetett hitet, aminek elengedhetetlen szerepe van az akadályok leküzdésében. A mesék hősei a vágyott cél elérése érdekében szembe szállnak a nehézségekkel és kitartóan küzdenek. Gyermekünk főhőssel való tudattalan azonosulása segít elsajátítani egy olyan megoldásfókuszú beállítódást, ami hatalmas erőforrássá válik a későbbi élete során.
Mindezek mellett a játékosság és a mese a kulcs a feszültségoldás felé is. Ebben lehetnek segítségünkre a Plukkido gyermeknevelést segítő játékai. A Plukkido-t használva a szülőnek nincs más feladata, csak előhívni a belső gyermeket és belefeledkezni a közös játékba. Ha megengedjük magunknak, hogy felnőttként is higgyünk a játék örömében, a mesék csodáiban, az a saját belső feszültségeink levezetéséhez is csatornát kínál. Így a kicsik nem csak azt látják majd, hogy a szülőt nem bénítja meg egy-egy nehezebben kezelhető helyzet, hanem azt is érzékelik, hogy az alkalmazkodás játékos formája hatásos, hiszen érezhetően kevesebb lesz a feszültség a családban. Az így belsővé váló stratégiákat pedig később a játéktól független helyzetekben is alkalmazni tudja majd.
Mindezek tudatában gondoljunk vissza a cikk elején említett tükörre és ne féljünk belenézni. Habár elsőre nehéz szembesülni azzal, ha a gyermekben tükröződő önmagunk nem olyan, amit elvárnánk magunktól, de pont az a szépsége egy őszinte, kötődő kapcsolatnak, hogy egymás igényeire reagálva mindig lehetőség van benne változni. A Plukkido játékai lehetőséget kínálnak számunkra, hogy a korábban rögzült kommunikációs, – és viselkedés mintáinkat valami hatékonyabb, jobban működő módszerre cseréljük. A játék segítségével elsajátítható, pozitív megerősítésre koncentráló kommunikáció hosszútávon segít, hogy megelőzzük a konfliktushelyzetek jelentős részét és így a tűzoltás helyett a minőségi együtt töltött időre összpontosíthassuk az energiáinkat. Nem utolsó sorban a játékosság ahhoz is eszköz, hogy a saját magunkkal szemben támasztott, gyakran túlzó elvárásoknak és önvádnak korlátokat szabjunk.
Szerző: Tóth-Farkas Renáta
Ha többet olvasnál játékaink működéséről, kattints ide! Itt a weboldalon közvetlenül tőlünk, szakember tervezőktől rendelheted meg gyereknevelést segítő játékainkat.