“Legkedvesebb élményünk, amikor a még csak kúszó-mászó kisebbik odahempergett a hűtő elé, ahol a nagyobbik játszott éppen, illetve csak kedvére rakosgatta a manókat a fán. Szépen türelmesen elmagyarázta a kisöccsének, hogy ha majd nagyobb lesz, neki is lesz egy manója és akkor együtt pöttyöslabdázhatnak a fa tövében, persze csak “ha nem hevíted túl anyáékat avval hogy túl lassan veszed fel a szandálodat.” Szonja és kisfiai, Zsombor és Marci
![](https://plukkido.hu/wp-content/uploads/2016/07/Moldvai-Szonja-Zsombor-és-Marci-300x225.jpg)
Zsombor és Marci
“Az első: két és fél évesünk, minden alkalommal, mikor nem hisztizik, bájosan rámnéz és csak annyit mond Manó fel! 🙂 A második: tegnap a hűtőhöz mászott a legkisebb, és a manokat kezdte pakolgatni, mire ránéztem és csak annyit mondtam nem szabad – erre Ő huncut mosollyal, oldalra döntötte a fejét és eljött hozzám. 🙂 ” Marcsi és gyermekei, Sámuel és Janka
![](https://plukkido.hu/wp-content/uploads/2016/07/pappmarcsi-225x300.jpg)
Sámuel és Janka
“Ha kislányunk (21 hónapos, beszélni tanul, néhány tőmondatot már mondogat) figyelmét felhívjuk arra, hogy ügyes legyen valamiben, az „ügyes” szó hallatán egyből kimondja a manólány nevét. Mert ha Barbi ügyes, Mimi boldog lesz. ” Viki és kislánya, Barbi
![](https://plukkido.hu/wp-content/uploads/2016/07/UngerViktoria-e1469141195334-225x300.jpg)
Barbi
“A 3. emeleten lakunk, nincs lift, úgyhogy előfordul, hogy 10 perc, mire mindenkit felkönyörgök, feltuszkolok az összes lépcsőfokon, és persze minden szomszéd tudja, hogy hazaérkeztünk. Ha lent a postaládában manólevelet találunk, akkor egy perc alatt, a legnagyobb csendben szinte felreppennek mint a kis agyalkák.” Timi és kislánya, Mimi
![](https://plukkido.hu/wp-content/uploads/2016/07/Egerszalóki-Ambrus-Tímea-és-Mimi-e1469141616112-225x300.jpg)
Mimi
“Jelenleg nyaralunk 🙂 Ma megjegyezte (2. napon), “hogy fogja a manóm megtudni, hogy én segítek neki?” Megegyeztünk, hogy mivel mi a nagyinál vagyunk, így apa ha hazaér, akkor elmondja neki, hogy milyen ügyes. Sőt, apa a szokásos esti beszélőnél majd odaviszi a laptopot, és megnézheti hogy halad a manója.” Renáta és kislánya, Angelika
![](https://plukkido.hu/wp-content/uploads/2016/07/Kiss-Renáta-és-Angelika-e1469141847111-225x300.jpg)
Angelika
Ha Neked is van Benefitto vagy Land játékod, örömmel vesszük, ha megírod nekünk legkedvesebb élményedet.
Ha még nincs játékod, de szeretnéd a Benefitto vagy a Land és szakember tervezőinek segítségével játékosan kezelni konfliktusaidat gyermekeddel, akkor tudsz tőlünk, közvetlenül a tervezőktől rendelni.
A játékokhoz minden héten új, mesés kalandot küldünk Nektek a gyerekeknek felolvasható, Manótól érkező levél formájában.
Itt olvashatsz utána, hogyan működik a Benefitto, Land és Planet játékunk és milyen támogatást kaphatsz hozzá a játék szakember tervezőitől.
Lehetőséged van inspirálódni és kérdezni tőlünk esetmegbeszélő Facebook csoportunkban, ahol arról is olvashatsz, más családok hogyan használják a játékokat. ITT kérheted felvételed.
Ha pedig úgy döntöttél, hogy kipróbálnád a Benefitto, a Land játékot vagy a Planet játékunkat, akkor itt rendelhetsz közvetlenül a tervezőktől: