Plukkido kaLANDok a családban, 8. rész

Fogadjátok szeretettel Eszti újabb beszámolóját arról, hogyan is élik mindennapjaikat a Plukkido Land játékával:

Nagytakarítás

Hosszabb szünet után, egy kis testedzés következik! ☺

Anya-motiválás, avagy kooperációs társas, kicsit másképp… A téma aktuális, mert már nem sokáig halogathatjuk a nagytakarítást, ami jó esetben megelőzi a mézeskalács sütést (rossz esetben utána is nagytakarítunk, még rosszabb esetben egyszerre próbáljuk az összes halogatott dolgot megcsinálni).

A sztori egyszerű: először is, elveszett Maszat, meg a csiga, és még négy Plukkido figura. A jó hír, hogy kitűnően mozgósítható volt a család egy közös rendrakás + Maszat és társai felderítésére, ééés, Maszat elő is került a duplo-s dobozból:

image00

A rossz hír, hogy a többiek a rend ellenére tovább rejtőzködtek. Ezzel persze nincs vége a mesének, hiszen ezután jött az eggyel magasabb szint: anya játszik a Plukkidoval, a Plukkido pedig elképesztő hatékonyan motiválja anyát a nagytakarítás elvégzésére: ágy kihúz, kosz balra el, aztán a hűtő alól szintén kivarázsolódik minden kosz, és minden zugból, miközben a figurák szép sorban előkerülnek. Ugye, milyen egyszerű? Anya, és tulajdonképpen mindenki jutalma a (tényleg) tiszta lakás, a gyerekeké pedig az újra teljes készlet…

image02

Azaz, majdnem teljes készlet: mert a Csiga világgá ment.

Éppen most, amikor Bibót már ezer szál fűzte a Csigához, még a bölcsis jele is csiga lett. Ja, a bölcsis beszoktatás hihetelen elegánsan sikerült, hosszabb távon is csak négy nehezebb reggel a mérleg, rövid sírással. A gyerek társasági lény, beilleszkedett, a nevelők igazi tündérek, a szülő-gyerek kapcsolat kibírta, bizalom a régi. Ennél rövidebben nem tudom összefoglalni, és örülök, hogy tudunk plukkidóul beszélni egymással, mert megtanultuk megoldani a hétköznapi problémákat. (Ugye nem kell ideírnom, hogy van azért kivétel, amikor a szivárványos jókedvünket egy másodperc alatt árnyékolja be egy kivédhetetlen hangulatÁTváltozás, mert pl. 7 fokban cipő nélkül esne jól odakint. Persze, ezeket a helyzeteket is a türelmes, egymást tiszteletben tartó, játékos kommunikáció oldja meg leghatékonyabban. Naná.)

Eszti

Ui.:, a rend és tisztaság apropóján. Bibó minden nap fantasztikus tapasztalatokat gyűjt a bölcsiben, még olyanokat is, amikre az ember nem is gondol. Szerintetek mi jutott eszembe, amikor megláttam ezt a babaházban:

image01

Hát persze, a dadus néni, ahogy ebéd után rendet tesz a teremben, és a székek asztalra felrakásával kezdi a jól ismert műveletsort. Virágot a dadus néninek is! ☺