Startolj a Plukkido-val: Indulás, öltözködés játékosan!

reggelikeszulodes_kepregeny

Neked is ismerős az a helyzet, mikor az otthonról való elinduláskor nem az örömkönnyeket törölgeted le arcodról? Vagy a gyerekekéről? Van mikor elszakad a cérna. Esetleg azért mert már nagyon sürget az idő vagy már túl régóta próbálkozunk sikertelenül és elveszítjük türelmünket. A gyerekek pedig nem akarnak rosszat, sokszor csak játszanak. Persze az is előfordul, hogy szándékosan teszik próbára türelmünket és a határokat feszegetik. Szinte teljesen mindegy, hogy miért teszik, de az biztos, hogy játékos, számukra is érdekes kommunikációval többre megyünk és mindenki jól érezheti magát még az ilyen, nehezebb helyzetekben is. Ami akár egészen úticélunkig is kitart. A Plukkido gyereknevelést segítő játékai által kínált módszerek ebben is segítenek a kisgyermekes családoknak.

Az évkezdéssel kapcsolatban már érintettük ezt a témát, készítettünk is játékainkat kísérő meséket, most azonban nem csak a bölcsi- és ovikezdés felől közelítünk, hanem bármilyen célú, otthonról való elindulás és az öltözködés helyzetére írtunk nektek meséket. A Benefitto és Land játékunkhoz is 2-2 újabb, a gyerekek számára felolvasható, teljesen kész történetet, azaz Manólevelet. Ha Benefitto játékod van, akkor IDE KATTINTS a meséhez. Ha Land játékod van, akkor IDE KATTINTS a meséhez.

Ha pedig az útközben szeretnéd motiválni gyermeked, hogy tényleg odaérjetek időben vagy jókedvűen és játékosan teljen az út, akkor a Benefitto-hoz ajánljuk EZT A LEVELET,  a Land-hez pedig EZT.

A Manólevelek végén találjátok a szülői instrukciókat, de az alábbiakban tovább részletezzük, mire érdemes még odafigyelni a teljes siker érdekében. Előtte azonban fogadjátok szeretettel olyan családok beszámolóit, akik a reggeli készülődés, indulás során már eddig is sikeresen használták játékainkat.

homolyahalapitimea2

„Mi ugyanazt a feladatkört kértük tőle reggel és este: fürdés után öltözés, fogmosás, ágyról a plüssök (vagy 30 állatka) lepakolása, reggel pedig felöltözés, fogmosás, és az állatok visszarámolása. Plukkido már az első pár nap csodát tett, 10 perc alatt indulásra készen állt a lányka (nem hazudok). És ami a legszebb. Most, másfél évvel később ezzel nincs baj. Pedig azóta volt két nyári zárás az oviban, költöztünk is, de reggel mindet pikk-pakk megcsinál magától :-)”Tímea és kislánya, Alíz

horvathadrienn

„reggelente az öltözködés a legnagyobb gond. Először felkelés után, majd közvetlenül indulás előtt, a kabát, cipő, stb, és hogy mindezt elég gyorsan csináljuk, mert a legnagyobbnak a suliba be kell érni időben. Ezzel kapcsolatos speciális probléma, hogy a sulis teljesen kiborul, kiabál a kisebbekkel, amitől persze senki sem készül el gyorsabban, ő pedig egyre idegesebb lesz. A középső minden létező módon húzza az időt. Használtunk Manólevelet. Olyat választottam, amihez sok feladatot kellett teljesíteni. Nagyon igyekeztek! Már első reggel izgultak, hogy sikerült- e elég ügyesnek lenniük, és már akkor félpercenként ellenőrizték jött- e valami a zsákba. A legkisebbnek is próbálnak segíteni, hogy ne miatta ne legyen jutalom. Most segítenek egymásnak.”Adrienn és gyermekei, Ivett, Lara és Ádám.

„Nálunk nem a kedv volt a legnagyobb gond az oviba induláskor, hanem a tempó. Folyton elkéstünk, pedig 9-re kellett vinnem a kislányomat, és semmi más dolgunk nincs reggelente. A reggeli és az öltözködés tart órákig, nem ellenkezés miatt, hanem egyszerűen csak elnézelődik, dumál, álmodozik 🙂 A manóleveleket használjuk. A manócska kérése a villámgyors öltözködés volt, az együttműködés a reggeli készülődésnél, és a gyors reggelizés. Működött! Egy hét volt kb., és sokkal jobb kedvvel mentünk el itthonról. Egyrészt a kevesebb noszogatás, másrészt a manómeglepetés miatt.”Anita és kislánya, Vivien

„Néha még újra előjön a reggeli időhúzás, ilyenkor elég odamenni megnézni, mit csinálnak Meserét lakói és velük eljátszani egy kicsit. Pl. ha gyorsan el tudunk készülni, még lesz idő megöntözni a virágokat és az almafát.”Gina és kisfia, Csongor

soltianett

„Még nem régóta kezdtük a játékot, de az első küldetés nagy sikert hozott. A legnagyobb fiam 4 éves, ő nagyon élvezi a manókat. Lelkesen öltözött, hogy a kis manófiú mihamarabb a fa tetejére érhessen. A manóleveleket használjuk, de tervezzük saját történetek bevezetését is. Most a garázst építjük az autónak ami lassan, de biztosan alakul. A hétvégén nem voltunk itthon, de már vasárnap este hiányolta, hogy nem történt semmi a táblán.”Anett és kisfia, Simi

Erre az 5 dologra érdemes odafigyelni a játékok otthonról való elinduláskor, készülődéskor történő alkalmazása során:

1. Kezdjétek kalanddal a napot!

Akár már akár az ébresztésnél is bevetheted, megemlítheted a játék szereplőit, a figurákat. Keltegetheti a gyermeket a kismadár, vagy a manó. Kezdjétek azzal a napot, hogy elmeséled, mi történik aznap reggel (idézve egy-egy elemet az aktuális Plukkido meséből), milyen kaland vár rá, ha ügyesen készülődik. Mondd el neki, milyen fontos dolga lesz a küldetés során! (ezt is megtaláljátok a gyerekeknek szóló Manólevélben!)

2. Játssz te is!

Minél inkább sikerül neked is bevonódnod, együtt játszanod a gyermekkel, annál könnyebben tudod majd őt is motiválni, lelkesíteni. Személyesítsd meg a hírhozót, a manókat, vagy a bajba jutott szereplőket! Ha nincs kedved színészkedni, helyezkedj a „tudósító” szerepébe és közvetítsd, hogy mint mondtak a mese szereplői! „Ez az Bori, a manó még csak a zoknijánál tart, mindjárt lehagyod!”

3. A hab a tortán: Valóság és varázslat!

A gyerekeknek az a legjobb mese, amiben ez a kettő keveredik. Jobban tudod őt motiválni, ha az adott kalandban megjelenik valami az ő személyes életéből is. Kerüljön bele az ovija, az iskolája, a szomszéd kutyája, az utca, ahol sétálni szoktatok, de ugyanilyen hatásos, ha felbukkan valamilyen varázsige, varázspor, átváltozás vagy más nem hétköznapi dolog is az út során. „Látod azt a sárga autót ami most fordult be a sarkon? Abból szokta ellenőrizni a manó, hogy rendben mennek-e a dolgok. Gyere, ha eljutunk addig a házig/villanyoszlopig, amíg ideér, lehet, hogy küld nekünk jutalmul egy lufit a fára!”

4. Szakadj el a megszokott mondatoktól!

Próbálj meg kilépni a szokásos reggeli mondatok bűvköréből – ezekre gondoltunk, talán ismerős: „Siess már, elkésünk! Még csak itt tartasz, mit csináltál idáig?” Helyettük próbálj ki olyan buzdító mondatokat, amik a küldetéshez kapcsolódnak! Pl.: “Nézd csak Csirip már útra készen vár a fán! Hű, Szuszmusz már mindjárt a sarokra ér, gyere, érjük utol!” Minél meglepőbb módon – elváltoztatott hangon, furcsa késésekkel tarkítva, viccesen – tálalod a feladatot, annál nagyobb lelkesedéssel csinálják majd

5. Légy spontán!

Az adott, éppen aktuális meséhez kapcsolódóan bármiből lehet kalandelem útközben is, ami motiválhatja a gyermeket, hogy gyorsan célba érjen. Próbáld te is meglátni azokat a helyzeteket, amelyek bekapcsolhatók a játékba. Egy véletlen utatokba kerülő kutya lehet a játékbeli kutyus cimborája, egy arra repülő kismadár hozhat üzenetet. Ha nem vagy kreatív, engedd át a gyermekednek a szálak kibontását, s csak egyszerűen kérdezz rá mindenre: „Szerinted ez a kutyus a Fülivel jóban lenne? Szerinted mit üzen a mi manónknak ez a kismadár?”

kezes

Az otthonról való elindás megkönnyítésén kívül kívül számos más élethelyzet kezelésére használatod játékainkat és módszerünket. A leggyakoribbak: hiszti, étkezési problémák, altatási problémák, testvérek közötti viszályok, szobatisztaság, agresszió, közösségbe szoktatás, együttműködési nehézségek.

FIGYELEM! A PLUKKIDO GYEREKNEVELÉST SEGÍTŐ ESZKÖZEI NEM CSAK JÁTÉKOK! Érdemes tudnod, hogy mit kapsz és mivel jár, ha csatlakozol a Plukkido közösségéhez és tőlünk, közvetlenül tervezőktől vásárolod meg játékainkat: 

1. Egy magyar, Felelős innováció díjas tervezőcsapat pszichológus és szociálpedagógus szakemberei és illusztrátorai által tervezett, Kermi által bevizsgált mágneses, gyereknevelést segítő táblajátékot, a Benefitto-t, a Land-et vagy a Planet-et rengeteg figurával.

2. Több tucat játékot kísérő történetet, a gyerekeknek írt és számukra felolvasható Manólevél formájában, hogy a játékok folyamatosan megújuljanak, ne váljanak unalmassá, neked pedig ehhez még kreatívnak sem kell lenned. Ezt átvállaljuk helyetted.

3. A játék és a történetek használatához a játék dobozában megkapod kiadványunkat (ingyenes letöltésért kattintsd ide), ami lépésről lépésre vezet végig a helyes alkalmazáson és a módszertani trükkökön (melyeket már több mint 4500 család tapasztalatai alapján összegeztünk).

4. Ha ezen kívül még segítségre van szükséged, akkor facebook esetmegbeszélő csoportunkhoz csatlakozva a nap 24 órájában kérdezhetsz, mi pedig néhány órán belül válaszolunk is.

5. Személyre szabott email-es vagy telefonos konzultációt nyújtunk, ha igényed van rá vagy ha elakadsz. A Plukkido játékokhoz általunk javasolt módszertan nagy változásokat hoz a család életében, azonban sok újdonságot, ismeretlen területet, helyzetet is hozhat, ezért a te dolgod az is, hogy ne félj kérdezni, ha úgy adódik.

Ha szeretnéd játékká varázsolni a vitákat, mi veled leszünk, segítünk! Aztán pedig úgyis belejössz. Ha van még kérdésed, hívj minket: 06 20 440 8590 vagy írj nekünk: info@plukkido.hu

gyerekes