Vásárlás gyerekkel – rémálom?

Közeleg a karácsony, ilyenkor különösen erősödnek a feszültségek, ha a családnak közösen kell boltba mennie. Az üzletekben mindenhol előtérbe kerülnek a gyerekjátékok, amik rögtön odavonzzák a gyerekek tekintetét, gyakran nehezítve ezzel a bevásárlást. Cikkünkben arra keressük a választ, hogyan lehet erre a helyzetre előre felkészülni, hogy mindenkinek feszültségmentesebb lehessen ez az időszak. Emellett egy karácsonyi mesével is szeretnénk megalapozni a gyerekekkel való beszélgetéseteket ebben a témában. 

Ellenállni a kísértésnek

Olyan korszakban élünk, amikor gazdasági szempontból nézve a társadalmunk alapja a fogyasztás, a vásárlás. Még a kísértésekkel szemben leginkább felvértezett felnőtteknek is sokszor nehéz megtalálni az ésszerű korlátokat, gyerekek számára pedig ez hatalmas kihívás. Hiszen egy bizonyos kor alatt a gyerekek még nem tudják a képességeik és lehetőségeik határát felmérni, ezért ha akadályba ütközik a vágyaik beteljesülése – legyen szó arról, hogy nem éri fel a felső polcon lévő mesekönyvet otthon, vagy hogy nem kaphatja meg a kis mackót az üzletben – az hatalmas indulatokat tud kiváltani. Szülőként pedig sokszor nehéz ezt nyugalommal kezelni. Könnyen jövünk dühbe, amiért gyermekeink nem értik meg észérveinket, sajnos azonban az ilyen érzelmileg túlfűtött helyzetekben igen kevésre megyünk az érveléssel. Olyan stratégiára van szükség, amit jó előre elkezdünk építgetni és bízunk benne, hogy hosszú távon hatása lesz.

Szokások kialakítása

Mint a legtöbb helyzetben, a vásárláshoz, a dolgok megszerzéséhez való viszony is olyasmi, amit minta alapján tanulunk. Így nagyon fontos, hogy gyermekünk mit lát a mi viselkedésünkön keresztül. Megfontoltan, listával a kezünkben járunk bevásárolni? Vagy csak úgy érzésre, impulzívan töltjük meg a kosarat? Vannak a családban szokások arra nézve, hogy milyen gyakran járunk boltba? Vagy gyakori, hogy ovi után “be kell ugrani ezért-azért” mert épp elfogyott otthon valami? Kétnaponta csönget a postás egy-egy újabb kütyüvel, amit a netről rendeltünk? Vagy az elektronikai cikkek is csak alapos megfontolás után kerülnek lecserélésre? Talán elsőre nem is tűnik fel az összefüggés, hiszen a gyerek viselkedésében nem fog azonnal megmutatkozni, de ha mi magunk szépen megtervezetten vásárolunk, akkor ez hatással lesz az ő szokásaira is. A hétköznapokban kialakított rendszer és következetesség ebben az esetben is előrevivő.

Minden elérhető

A korszak másik nagy nehézsége, ami erősíti a felhalmozást és nehezíti az önmegtartóztatást, hogy mindig minden elérhető. Legyen szó a termékekről, amiket online éjjel-nappal megrendelhetünk, vagy épp az információról, ami állandóan kéznél van. Manapság egy utazás előtt nem kell megnézni a menetrendet, hiszen a zsebünkben lévő telefonon ott az alkalmazás, ami majd helyben segít. Ha nem jut eszünkbe egy gyerekdal szövege, amit a kicsik hallani szeretnének, csak rákeresünk a neten és már lehet is énekelni. Ugye milyen kényelmessé teszik az életet az okoseszközök instant megoldásai? Ez az állandó hozzáférés azonban nem segít kialakítani a késleltetés képességét a gyerekekben. Gondoljunk bele mennyivel nehezebb a mostani ovisoknak megérteni, ha valamire várni kell, mint a régebbi generációk számára volt, akiknek még haza kellett menni, hogy az elfelejtett verssorokat kikereshessék egy könyvből, vagy netán késő tavaszig kellett várni, amire málnát árult a zöldséges.

Játékos fejlesztés. Néhány gyakorlati tipp.

A rendszeresség és a keretek kialakítása mellett segíthetjük a tudatos vásárlói szemlélet megalapozását játékos módszerekkel is. Összeszedtünk nektek néhány ötletet:

  1. Írjunk listát!
    A gyerekek általában szeretik a listákat, írjunk velük is listát az őket érintő bevásárlandókról. Színezzük különböző színűre azt amire szükség van a mindennapokhoz (például gyerek fogkrém, ruha)  és azt, amire csak vágyik de nem szükséglet (könyv, játék, édesség stb.). Állítsunk fel fontossági sorrendet közösen, vagy épp jelöljük a listán, hogy hányat kell még aludni, amíg adott dolgokat megvehetünk. 
  2. Alkossunk!
    A vizuális visszajelzés itt is sokat segíthet. A közös alkotáson és magán a kézzel fogható megjelenítésen keresztül sokkal jobban felkelthető a gyerek figyelme és a megjegyzést is segíti. Ha nagyon hosszú a lista, akkor készítsünk rajzot vagy újságból kivágott képekkel kollázst arról, hogy nézne ki a gyerekszoba, ha mindent belepakolnánk a vágyott dolgokból.
  3. Éljük bele magunkat a helyzetbe otthon!
    Játsszunk bevásárlós szerepjátékot mi magunk, vagy akár plüssökkel bábozva. A játékon belül hagyjuk, hogy gyermekünké legyen az irányító szerep, így megélhet olyan helyzeteket is, amit az életben nem. Ha szeretné, cseréljünk szerepet, legyen ő a szülő.
  4. Játsszunk cserekereskedelmet!
    A játék kedvéért osszuk szét az otthoni játékokat és egyezkedjünk arról, hogy a nála lévőkből melyiket, mire cserélné el a nálunk lévőkre. Vajon az ő szemében egy plüss maci hány kisautót ér? Elcserélné-e egy szépen csillogó, féltve őrzött gyöngyöt a kirakóra? Játék közben beszélgethetünk arról, hogy miért pont egyik vagy másik játékot tartja értékesebbnek. Mi benne az, amiért számára sokat jelent? Érzelmi jelentősége van, vagy épp azért “drága” mert sokféleképp lehet vele játszani? Esetleg a méret befolyásolja az árat? Ebből a beszélgetésből sokat megtudhatunk a kicsik világképéről. Nagyon fontos, hogy ne nevessük ki, ne konfrontáljuk túl direkten, ha az elképzelései nem egyeznek a felnőtt logikával. Legyünk nyitottak és érdeklődők, mintha csak két eltérő kultúrájú felnőtt ember találkozna és beszélgetne.
  5. Várakozzunk!
    Idézzünk elő olyan helyzeteket, amikor gyakorolhatja a kivárást. Eleinte az is elég, ha csak 1-2 percet kell várni és mindenképp olyan alkalmat válasszunk, amikor nincs nagy érzelmi intenzitása a helyzetnek. Ha már elég ügyesen megy, akkor a vásárlás közbeni impulzusnál is megpróbálhatjuk rávezetni arra, hogy vajon ugyanennyire akarná-e az adott dolgot tíz perc múlva, vagy akár másnap.
  6. Ajándékozzunk közös időt!
    Idén ne csokit és apró játékokat tegyünk az adventi naptárba, hanem minden napra valami közös tevékenységet. Kerülhetnek a zsákocskákba mesék, versek, amiket együtt olvasunk el. Tegyünk bele kifestőt, amit a család közösen színez ki (ezt akár több darabba is vághatjuk, így olyan lesz, mint egy titkos kincses térkép, ami csak a legvégére áll össze). Rejtsünk el egy receptet, amit aztán együtt süthetünk meg a kicsikkel vagy épp készítsünk díszeket. 
  7. Meséljünk sokat és még többet!
    Olvassunk történeteket, amikben a kicsik nyelvén mesélnek önzetlenségről, türelemről, a fölösleges felhalmozásról, arról, hogy nem a tárgyakban, hanem az emberi kapcsolatokban van az érték. A meséken keresztül közvetített értékek észrevétlenül épülnek be a világnézetükbe és közben a mesélés meghitt élményét is megadjuk gyermekeinknek. 

A Plukkido meséje a témában

Játékos ötleteink mellett egy igazi Plukkidos karácsonyi történettel is szeretnénk megajándékozni titeket, amit egy kis fantáziával akár a táblajáték kalandjaként is használhattok, de önmagában meseként is megállja a helyét. Bízunk benne, hogy a mesével hasznos családi beszélgetésekhez járulunk hozzá!

IDE kattintva tudjátok letölteni a Furfanga Karácsonya c. mesénket.