Az agresszió kezelése a Plukkido otthoni játékaival, 3. rész

agresszio_3

Cikksorozatunk 3. részében kizárólag arról lesz szó, hogy otthoni játékaink, a Benefitto és a Land hogyan lehetnek segítségetekre a dühösködő, csapkodó, agresszív viselkedést mutató gyerekek lecsillapításában, megnyugtatásában.

Több hétig, akár hónapig is foglalkozhattok ezzel a témával!

A Plukkido játékok egyik alapvető működési mechanizmusa – amellett, hogy pozitív megerősítésre alapoznak -, hogy változatosan, mindig megújulva szólítják meg a gyerekek fantáziavilágát. A változatosságot több mint 100, a Manók nevében, általunk írt levél és a feladatok variálhatósága mindenképp biztosítja. Ugyanazzal a történettel játszhatunk más-más feladatot beleszőve, de az is előfordulhat, hogy a feladat marad és a történetet cseréljük le mögötte. Lehet, hogy egyik héten a rendrakás a téma, a másik héten pedig az étkezés, de az is, hogy hetekig ugyanazzal a feladatkörrel játszunk.

Készüljetek fel, hogy az agresszió esetében érdemes lesz hosszabb időt szánni a viselkedés átformálására. Ilyenkor különösen fontos a történetek rendszeres váltogatása, hogy a gyermek érdeklődése és kíváncsisága is segítségünkre legyen ebben a nehéz nevelési helyzetben.

A játékokkal kapcsolatos ismereteitek és rutin alapján 3 szintre oszthatjuk a Benefitto és a Land, valamint a hozzájuk tartozó Manólevelek használatát. Ha most vágtok bele a játékos nevelésbe eszközeink segítségével, akkor javasoljuk, hogy sorban haladjatok és kezdjétek az 1. szinttel. Ha már régi motorosok vagytok, akkor válasszatok a nektek tetsző felhasználási mód közül.

image00

1. szint: Az agreszió kezelése a Benefitto-hoz és a Land-hez írt, a témára szabott, kész Manólevelekkel

Készítettünk nektek olyan Manóleveleket, amik már a történetükkel felvezetik a megoldani kívánt problémát és tartalmazzák a feladat megfogalmazását is. Ezeket a gépetekre lementve tudjátok módosítani, ha mégis szükséges. (Ha nem tudod, mi az a Manólevél, akkor kattints IDE.)

Itt találjátok a kész Manólevelet a Benefitto-hoz agresszió témában. Itt pedig a Land-hez.

Ezek a levelek hatásosan felébresztik a gyermek igazságérzetét és empátiáját. Azzal, hogy a saját helyzetükhöz hasonló szituációt mesélnek el (veszekedés, marakodás), amelyek ugyan a manóvilág szereplőivel estek meg, ezekben a történetekben magukra ismerhetnek. Segítik a témára való ráhangolódást, a probléma játékos fókuszban tartását. A szülőnek pedig gyakran jól jön, hogy egy előre elkészített levéllel vághat bele a játékba és így szerezhet némi gyakorlatot a használatban.

faq_ellopott-babuk2. Szint: Kiegészíthető Manólevelek

A játék azonban nem csak a tematikus Manólevelekkel hatásos. Bármelyik Manólevelet használhatjátok az agresszió oldásához, aminek története vélhetően izgalmas lesz gyermeketek számára. (Weboldalunkon több, mint száz levél közül választhattok.)

Itt már nektek is lesz dolgotok, ki kell egészítenetek a bejelölt helyen a leveleket. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy tömören és érthetően fogalmazzátok meg a manó kérését. Két dologra mindenképpen ügyeljetek:
1. A feladat ne haladja meg a gyermek képességeit, hanem feszegesse annak határát. Szükség legyen az erőfeszítésére, jelentsen kihívást, de ne legyen számára teljesíthetetlenül nehéz.
2. Mindig fogalmazzatok pozitívan, azaz azt kérjétek, amit szeretnétek látni, ne azt, amit nem!

Mutatunk néhány példát is, hogyan fogalmazhattok, azaz mit írhattok a kipontozott vonalra, ha kiegészítendő levelet használtok:

  • Amikor a párnára csapsz a tesó helyett, ha dühös vagy…
  • Amikor kedvesen bánsz a tesóddal…
  • Amikor sikerül elszámolnod tízig, mikor dühös vagy és csak utána szólalsz meg…
  • Amikor sikerül csendes hangon/türelmesen elmondanod, hogy mit szeretnél… (ez a megfogalmazás lehetőséget ad számos semleges helyzet pozitív megerősítésére, azaz amikor gyermeked nem dühösködik és nem mutat agressziót, akkor máris lehetőséged van visszajelezni számára)

… akkor a gyermek viselkedésének megfelelően előre mozdul valami az adott történetben (ezt a részt az általunk írt levél már tartalmazza!). Megszerezheti vele a helyzetet megoldó tárgyakat, megmentheti kedvenc meseszereplőit és közben érezheti a manó, és persze a szülők, nagyszülők elismerését, figyelmét, ami minden kincsnél többet ér!

A gyermek a játék segítségével fokozatosan megtanulja, hogy a valós életben tanúsított viselkedése mozgatja a mesebeli kalandok cselekményét. Így egyre könnyebben tud majd fókuszálni a jó megoldásokra a cél, azaz a játékban való részvétel és sikerélmény elérése érdekében.

Mit tegyetek, ha ellenállást tapasztaltok a játékkal szemben?

A gyermek érzékenységétől és a helyzetre adott reakcióitól függően olykor előfordulhat, hogy az bizonyul célravezetőnek, ha kerüljük a problémás viselkedés (pl. a testvér megütésének) feladatba foglalását (azaz nem ezzel egészítjük ki a Manólevelet) és kerülőúton, kevesebb elvárással közelítünk az agresszió enyhítése felé.

Hogyan? Valami olyan semleges, viszonylag könnyen teljesíthető kihívást válasszunk feladatnak a levélben, ami nem érzelem központú, hanem fizikai ügyességet, kitartást, figyelmet igényel (pl. pakolja el a ceruzáit, ha befejezte a rajzolást vagy segítsen teríteni, vagy az asztalra tenni a poharakat stb.). Így nem terheljük az (arra érzékeny) gyermeket annak a frusztrációnak a lebegtetésével, hogy mi történik akkor, ha nem sikerül kordában tartania az indulatait. Ez plusz feszültséget generálna számára, és így eleve nehezebbé teszi az önkontrollt.

Ehelyett inkább észrevétlenül, mintegy mellékesen adunk pozitív visszajelzéseket a gyermeknek, ha az agresszió, dühösködés mellőzésében ügyes volt. Így ez a játékmódszer duplán elismerést jelent számára, hisz nem csak hogy ügyes volt a levélben kért feladattal kapcsolatban, de még olyan dologban is ügyes volt, ami nem is volt feladat.

Mindaz, hogy mennyire visel meg egy gyermeket, ha pont az indulatai kordában tartásában támasztunk vele szemben (akár csak játékos) elvárásokat, az az életkor, az idegrendszeri érettség, a hozott minták függvényében mindig egyéni elbírálást és a gyermekre való maximális ráhangolódást  igényel. A ráfordított idő is gyermekenként változik. Varázsgomb nincs. De a kitartó, következetes figyelem és szeretet, az önértékelés megerősítése pozitív visszajelzésekkel mindig meghozza a gyümölcsét.

manolevel_postkep4

3. szint: Saját, személyre szabott történet akár a kedvenc mesehősökkel.

Ha belejöttetek (vagy ha már alapból megy nektek), akkor írhattok saját történeteket, leveleket, üzenhettek ti is a manókkal gyermeketeknek, felhasználva legkedvesebb mesefiguráit, átalakítva kedvenc meséit. Nem szükséges, hogy az adott mesehős ott legyen a játéktáblán. Biztos gyakran olvastátok tőlünk, mikor arra hivatkozunk, hogy a gyerekek fantáziája nagy kincs. Hát valóban az! Elég megemlítenetek az adott mesehősök egy Benefitto vagy Land figurával való kapcsolatát és már bele is varázsoltátok a történetbe őket.  

Pl.: Képzeld csak kis barátom, kivel találkoztam ma meseréten! Mazsolával, Manócska kismalacával! Hogy hogy dicsért téged, hogy te milyen ügyes vagy mostanában! Milyen büszkén újságolta, hogy ő ismer téged! Stb…

Arra bátorítunk benneteket, hogy legyetek spontának a játék használata közben, és vonjátok be a gyermeket a mesékbe, hogy könnyebben feloldhassátok a konfliktusokat. Bátran játsszatok együtt vele, és dicsérjétek a legapróbb erőfeszítést vagy előre lépést is.

A téma zárásaként, szeretnénk kiemelni a legfontosabb tennivalót: Akkor jelezzetek vissza a játék segítségével, amikor a problémás viselkedés nincs jelen!

Az az általános szabályunk, hogy akkor jelezzetek vissza, amikor minden rendben van, ebben a helyzetben fokozottan érvényes. A gyerekek sokkal nagyobb önfegyelmet fognak tanúsítani, ha azt érzik, hogy pozitív figyelmet kaphatnak ezáltal. Sikerélményeik pedig megerősítik majd önbizalmukat, ami segíteni fog nekik, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban tudjanak viszonyulni az őket körülvevő, vagy épp bennük zajló történésekhez. Örülni fognak annak, hogy a játék nyelvén, fokozott hangsúllyal, vizuális megerősítésekkel, a szülő szóbeli visszajelzéseivel átkerül a fókusz arra, amikor ügyes, amikor együttműködő, amikor nem okoz kárt, nem bánt senkit.

Ha saját történetet találtok ki és akkor is, ha használjátok a Manóleveleinket, mindenképpen olvassátok el EZT A RÖVID KIADVÁNYUNKAT, melyben a legfrissebb ajánlásunkat találjátok a Benefitto és a Land játékok használatával kapcsolatban.

methodology_ad

Ha az agresszió lesz az első helyzet, amihez használjátok a játékainkat, akkor EZT a Benefitto bevezető levelet vagy EZT a Land bevezető levelet mindenképpen használjátok.

Ha most vágnátok bele, hogy a számotokra nehéz nevelési helyzeteket (akár a most tárgyalt agressziót vagy mást, például a hisztit, a testvérféltékenységet, az elalvás vagy az elindulás körüli huzavonát, esetleg a napirend betartását) játékosan kezeljétek otthoni eszközeink segítségével, akkor FONTOS TUDNI, hogy itt a weboldalon közvetlenül tőlünk, tervező szakemberektől rendelitek meg a játékot, amit néhány munkanapon belül házhoz szállítunk vagy átvehettek 3 budapesti helyszínen.

Megrendelés

Ha további kérdésetek van vagy lesz, akkor pedig nyugodtan feltehetitek a Plukkido esetmegbeszélő csoportunkban, vagy közvetlenül nekünk az info@plukkido.hu címre írt levélben.

kezes