Játékötletek a kényszerű otthonlét idejére

A nemrégiben kialakult korlátozások olyan helyzetet teremtettek, ami minden család életében kavarodást okoz. Cikkünkben arról írunk nektek, hogyan enyhíthetjük a helyzet okozta belső feszültségeket és hogyan hozhatjuk ki mégis a legtöbb jót a mostoha körülményekből. 

Aki már próbált hosszabb ideig otthon tartani egy vagy több gyereket, például egy enyhe tünetekkel járó betegség vagy egy rossz időjárással sújtott nyaralás alatt, az tudja, hogy ez nem mindig egyszerű. Még akkor sem, ha közben szabadságon vagyunk és nem kell a figyelmünket megosztani a gyerekek és a munka között úgy mint most, mikor mindenki otthonról kényszerül dolgozni. A mozgás és friss levegőn töltött idő hiányában a gyerekek könnyen túlpörögnek, nyűgössé és türelmetlenné válnak. Ilyenkor azok a testvérek is többet marakodnak, akik általában jól kijönnek egymással. És persze a felnőttek türelme is egyre fogy.

Mi segíthet abban, hogy átvészeljünk egy ilyen helyzetet?

Irányítsuk figyelmünket az aktuális napra!

Először is, sose felejtsük el, hogy bármennyire végeláthatatlannak tűnik is, ez az állapot sem tart örökké! Próbáljunk nem azon pánikolni, hogy meddig fog tartani és milyen nehézségek jöhetnek még, hanem minden nap csak a jelenre koncentráljunk. Ezzel nem csak elkerülhetjük, hogy a rémképeket gyártsunk, de rövidtávon a feladatok megoldása is hatékonyabb.

Alakítsunk ki napirendet!

A kisgyerekek számára fontos a megszokott napirend. Mivel az órát még nem ismerik és az idő érzékelésük is más, mint a felnőtteké, így a napirend segít nekik tájékozódni. Ezáltal kiszámíthatónak érzik a körülöttük lévő világot és ez biztonságérzetet ad. Ha a napirend felborul, az belső feszültséget szülhet és anélkül válnak nyűgössé, hogy igazából tudnák az okát. Próbáljuk meg az otthon töltött napokat is a megszokott óvodai / iskolai rutin mintájára szervezni. Amennyire lehet, együnk fix időpontokban, tartsunk déli pihenőt, ha van kertünk és megtehetjük tízórai és uzsonna után menjünk ki egy picit a szabadba. Ha erre nincs lehetőségünk, iktassunk be otthon mozgásos játékokat. A délelőtt alkalmasabb koncentrációt igénylő tevékenységekre. Készüljünk úgy, hogy délutánra elfáradnak és kevésbé tudják magukat egyedül lekötni. Ezért ha tehetjük a munkahelyre végzendő feladatainkat csoportosítsuk úgy, hogy a nehezebb, hosszabb feladatok vagy a megbeszélések a délelőtti órákra essenek. 

Mivel felnőttként kevésbé szoktuk ilyen határozott keretek között tölteni a napjainkat, lehet, hogy elsőre nem is lesz olyan könnyű betartani. Magunknak is segítség, ha előre elkészítjük a napi “órarendet” és kifüggesztjük egy jóllátható helyre. A kicsiknek akár rajzos formában is készíthetjük ezt a táblázatot, így ők is könnyebben tudják követni.

Vedd észre a jót és tedd szóvá!

Az ilyen rendkívüli élethelyzetekben talán még nehezebb nem elsiklani az apró jó cselekedetek mellett, hiszen rengeteg dolog jár a fejünkben. Ha viszont tudatosan figyelmet szentelünk neki és szóvá is tesszük, ha valami kellemes dolgot tapasztalunk, azzal sokat tehetünk a saját és a család többi tagjának pozitív hangulatáért. 

A nap végén gondoljunk vissza és soroljuk fel mi mindent sikerült aznap megoldani, milyen jó dolgok történtek, ki-kivel volt kedves és így tovább. Számot vethetünk magunkban, de akár esti beszélgetésként együtt is megtehetjük ezt. 

Használjuk ki az együtt töltött időt és játsszunk, meséljünk még többet

Készüljünk előre esténként! Gyűjtsünk feladatokat, játékokat, amivel a következő napon meglephetjük gyermekünket. A gyerekek nem lesznek képesek nyolc órán keresztül lekötni magukat, ezért érdemes váltogatni az olyan tevékenységeket, amivel egyedül foglalatoskodhatnak, az olyanokkal, amiben együtt veszünk részt.

Szerencsére, az internet adta lehetőségekkel élve nem kell a fejünkben egész játéktár legyen, hiszen rengeteg ötletet kaphatunk egy kis böngészéssel. Szeretnénk mi is segíteni, ezért hoztunk néhány tippet nektek. Válogassatok kedvetekre!

Kincskeresős

Kellékek: néhány post-it, ceruza, toll

A gyerekek szeretnek keresgélni, nyomozni. Ez a játék amellett, hogy szórakoztat, a megfigyelőkészséget és az elvonatkoztatási készséget is fejleszti. Vegyetek elő 5-10 post-itot és mindegyikre rajzoljátok fel a lakás egy-egy részletét. Nem kell részletes vagy művészi rajz legyen. A lényeg, hogy felismerjék a kicsik. Válaszd például az ágyát, a kanapét, a radiátort, a fogast stb. Minden rajzon jelöld nyíllal, hogy hova van elrejtve valami és számozd meg őket olyan sorrendben, ahogy szeretnéd, hogy gyermeked végigjárja a helyszíneket. Az első lapot tarts meg, ez lesz a kiinduló nyom, amit majd a játék kezdetén odaadsz. A második post-itot rejtsd oda, amit az első cédulára rajzoltál. A harmadikat oda, ahova a második cédula vezet és így tovább. Tartsd szem előtt, hogy olyan helyeket válassz, ahonnan gyermeked egyedül meg tudja szerezni a cédulát. 

Az utolsó állomáson várhatja valami meglepetés, vagy az utolsó cédula küldheti őt hozzád. Nagyobb gyerekeknél a cetlik hátoldalára egy-egy betű kerülhet, amiből egy értelmes szót tudnak összeolvasni, ha minden darabot megtaláltak. Ha mindent előkészítettél, indulhat is a játék!  

Etesd meg a királyt

Kellékek: üres cipősdoboz, gyerekzokni, olló és filctoll

Egy régi üres cipősdoboz tetejéből vágj ki egy akkora kört, amin kényelmesen átfér egy összegombolyított zokni. Filccel rajzold meg a király arcát úgy, hogy a lyuk a nyitott szája legyen. Tedd vissza a dobozra a fedelét és állítsd egy olyan helyre, ahol a környéken nincs mit leverni. Vegyél elő egy halom gyerekzoknit, ezekből lesznek a szilvás gombócok. A gyerekeket hívd össze és mesélj nekik az óriások mindig éhes királyról, aki ha éhes, bizony nagyon morcossá válik. A gyerekek lehetnek a hős lovagok és bátor hercegnők, akik a kedvenc étkével, szilvásgombóccal lakatják jól az uralkodót. Indulhat a célbadobás!

Mesélj nekem!

Kellékek: újságok vagy rajzok, olló esetleg karton és hurkapálca (de ezek nem feltétlenül szükségesek)

Vágj ki képeket tárgyakról, emberekről különböző helyszínekről újságokból. Ha nincs kéznél ilyen újság, akkor akár egyszerű rajzokat is készíthetsz. Ha szeretnéd, a könnyen gyűrődő újságpapírt felragaszthatod kartonra és akár hurkapálca nyelet is kaphatnak, mintha bábok lennének.

Add oda a képeket gyermekednek és kérd arra, hogy most ő találjon ki neked egy mesét. Nem kell ott helyben, nyugodtan menjen a szobájába, nézegesse meg a képeket, találja ki a történetet. Ha van kedve, egészítse ki saját rajzokkal. Amíg ő készülődik neked is marad egy kis időd másra, utána pedig dőlj hátra és hallgasd a mesét.

Később akár gyermeked is kaphat lehetőséget, hogy ő vágja ki a leendő szereplőket és neked kelljen rögtönzött mesét mondani.

Hamupipőke

Kellékek: különféle alakú száraztészták, lencse, bab, dió stb.

A kisebb gyerekek nagyon szeretnek pakolászni, válogatni. Önts össze egy tálba például a fent felsoroltakat, vagy bármit, ami kéznél van és kérd őt, hogy valamilyen szempont szerint válogassa szét őket. Színűk, alakjuk szerint vagy az étel típusának megfelelően. Ez a 1,5-3 éves korosztályt biztos hosszabb időre leköti. A nagyobbaknál lehet nehezíteni például azzal, ha kisebb szemű dolgokat választunk és például kanálon egyensúlyozva vagy csipesszel kell kivenni őket a tálból.

Kis művészek

Kellékek: festék, szívószál (az egyik végét vagdosd be különböző méretűre és hajts ki, mintha egy virág szirmai lennének, ezzel izgalmas tüzijátékszerű mintát lehet hagyni a lapon), fülpiszkáló, parafadugó, levelek, leeresztett (de nem teljesen lapos lufi)

Fessetek tavaszi képet szokatlan eszközökkel. Válogass a fent felsorolt tárgyakból, vagy engedd el a fantáziád és vegyél elő bármit, amit otthon találsz és nem bánod, ha festékes lesz. A gyerekek számára biztos izgalmas lesz ez a nem mindennapi alkotás.

Verses rajzok

Kellékek: papír, ceruza vagy toll

Rajzold le egy-egy képpel, képsorral gyermeked kedvenc verseit és játsszatok kitalálósat, utána mondjátok is el együtt a verset.

Hol találsz még játékötleteket?

Ajánljuk figyelmetekbe Régi játék, Új ötlet gyűjteményünket (kattints!), ami inspirálhat benneteket arra, hogy új életre keltsétek régi, megunt játékaitokat. 


Ajánljuk továbbá partnerünk, az Apa+én muti, mit játszotok nevű facebook csoportját (kattints!), amit a kezdeményezők szintén a közösség erejével működtetnek. Számtalan alaposan kidolgozott, vicces és elgondolkodtató játékötletet találtok ott is, inspirálódjatok és töltsétek fel ti is, mit játszotok!

Nagyon szeretjük még Benefitto és Land játékunk illusztrátorának, Agócs Írisznek a kezdeményezését. Írisz kedves állatfigurák rajzolására tanítja a gyerekeket, lépésről lépésre. Itt tudjátok követni az oldalát és a rajzoktatást. 

Türelmesebb szülő-gyermek kommunikációra vágysz? 

Akkor ajánljuk Benefitto, Land vagy Planet táblajátékunkat, melyek egy mese hőseivé varázsolják gyermeked, miközben játékosan küzdhettek meg a daccal, a türelmetlenséggel, a testvérek közti civakodással vagy akár az étkezéssel, napirenddel kapcsolatos problémákkal. Gyereknevelést segítő táblajátékainkről itt olvashatsz bővebben.

Tartsatok velünk, hamarosan újabb ötletekkel, írásokkal, ajánlásokkal jelentkezünk!