Óvodaváltás Plukkidoval

Az idei tanévkezdést és a szokásos közösségbe szoktatást könnyítő tippeket most egy kicsit más köntösbe burkolva közelítjük meg. Arról írunk nektek, hogyan használható a manóvilág és a Plukkido táblajátéka arra, hogy megkönnyítse a helyzetet, ha óvodaváltásra kerül sor. 

Számtalan oka lehet annak, ha egy család arra az elhatározásra jut, hogy óvodát vált. Sok más mellett lehet ez költözés, a szülők munkahelyi körülményeinek változása, ami miatt a családnak meg kell változtatni a napi logisztikát. Akár az is előfordulhat, hogy az óvodával vagy netalán a pedagógussal való kapcsolat nem felhőtlen és a szülők úgy érzik, hogy ez helyben már nem orvosolható. Az okoktól függetlenül, a gyermek számára egy ilyen jelentős környezetváltozás rengeteg rugalmasságot és alkalmazkodást kíván meg. El kell engednie az eddigi közösség tagjait, hogy egy új környezetben és közösségben találja meg a helyét. Gyermeke válogatja, hogy ez a helyzet mennyire viseli meg. Vannak könnyebben és nehezebben oldódó kicsik, vannak akik jobban ragaszkodnak a megszokásokhoz, mint mások, de összességében elmondható, hogy mindenkinek jól jön, ha sikerül valami folytonosságot, valami biztos kapaszkodót vinni a sok változás közé. Ebben adhat támogatást a szülő és erre lehet alkalmas a Plukkido táblajátéka is, ha a család már az óvodaváltást megelőzően bevezette a mindennapjaikba a manókat.

Értsük meg jobban gyermekeink érzelmeit

A fantáziavilág is lehet biztonságos kapaszkodó

Mivel az óvodás korú gyerekek gondolkodására jellemző, hogy a valós és a képzelt világ között könnyed az átjárás, ezért gyakran alakítanak ki kötődést tárgyak (plüssállat, baba, rongyi) vagy képzeletbeli figurák (mesehősök, képzelt barátok) iránt. Nem véletlen, hogy a kedvenc plüssállatka hordozása annyira jellemző ebben a korosztályban. Ez az úgynevezett átmeneti tárgy biztonságérzetet ad a gyermek számára úgy, mintha egy hús vér barát kísérné a nehéznek megélt helyzetekben. 

A legtöbb Plukkidoval játszó gyermek ehhez hasonló kötődést alakít ki egyik-másik manó figurával. Általában valamelyik manót közelebb érzik magukhoz, mint a többieket (kislányoknál gyakran a lány manók közül kerül ki ez a barát, kisfiúknál pedig a fiúk közül), és ő válik a történetek állandó kísérőjévé. Éppen ezért maga a manóvilág is betöltheti az állandóság szerepét, biztos kapaszkodóvá válhat a változó helyzetben, akkor is, ha fizikailag nem visszük be az óvodába. Hogy hogyan? A fantázia segítségével! Nincs másra szükség, csak egy történetre, amiben a manók is a gyermekhez hasonló változásokon mennek keresztül.

Manók nagy küldetése – Titti távoli barátainak segít

Sokszor volt már szó arról, hogy a gyerekek számára az a legizgalmasabb történet, ami róluk szól. Azaz, ami párhuzamba állítható a valós történésekkel. Erre bátran építhetünk Plukkidot használó szülőként is. Ha gyermekünk új közösségbe kerül, hát küldjük a kedvenc manóját is új terepre: mondjuk az űrbe! Ha történeteink eddig a Benefitto vagy a Land manóföldi helyszínein zajlottak, akkor itt az alkalom, hogy gyermekünk megismerkedjen az űrmanókkal. Induljon Titti (vagy bármelyik másik gyermekünk által legjobban kedvelt manó) váratlan utazásra a Plukkido galaxisba. Persze utazás előtt küldjön levelet az ő kis pajtásának, amiben elmeséli, hogy az űrben élő barátai segítséget kértek tőle, és ezért el kell hagynia a megszokott környezetét, hogy meglátogassa őket. A történetből az se maradhat ki, hogy Titti mennyire izgul ettől az új helyzettől, hiszen még sose járt olyan távol az otthonától, ráadásul senkit és semmit se ismer igazán arrafelé. De mivel tudja, hogy a kisgyerkőc pajtása is hasonlóan izgalmas kalandba vágja a fejszéjét, ezért éppenséggel segíthetnek is egymásnak. Amikor a gyermek bátran megy be a csoportba, nem fél megszólítani a társait vagy az óvónőt, netán még játszik is az ottani játékokkal, akkor Titti is sokkal bátrabb lesz. Sőt, a varázsereje is úgy megnő, hogy minden alkalommal oda tud varázsolni egy-egy űrbéli barátot a táblára. A Titti érkezésére rendezett űrmuri előkészítéséhez pedig nem kell más, csak minden nap mesélni kicsit az oviban történtekről.

Így máris sokkal izgalmasabb az ovikezdés, nem igaz? Délutánonként az űrbeli manók is mesélhetnek a napjaikról, lehet köztük akár óvodakezdő kiscsoportos is. A lényeg, hogy még a messzi Plukkido galaxisban is hasonló dolgok történjenek, mint gyermekünkkel az óvodában. Meglátjátok mennyivel többet fogtok hallani az első napok történéseiből, ha a manóknak mesél majd gyermeketek!

Adjunk időt a ráhangolódásra

Ahogy felnőttként is könnyebben alkalmazkodunk az olyan változásokhoz, amire van idő felkészülni, gyermekünknek is segíthetünk azzal, ha szép fokozatosan szoktatjuk hozzá az új kihívás gondolatához. A siker megalapozásához érdemes lehet már a beszoktatást megelőző napokban, hetekben felvezetni a témát a manólevéllel úgy, hogy ebben az időszakban bármilyen bátorságért vagy ügyességért (például a játszótéren játékba kezd valakivel gyermekünk, esetleg a boltos néninek szépen köszön, megkérdez tőle valamit) megjelenik egy-egy darab a Planet táblájából. Mire elérkezik az első nap az új oviban, Titti is odaéér az űrbe és indulhat az ismerkedés a bolygókkal, űrmanókkal.

Tudjátok, a mottónk, hogy játszva minden könnyebb. Miért ne lehetne egy ilyen helyzethez is játékosan közelíteni? 

Az alábbi linkekre kattintva megtaláljátok az űrutazást beharangozó, előkészítő levelet Planet beharangozó és az ovikezdő levelet is Oviváltás Planettel. Érdemes a kettőt egymás után bevetni, így segíthetjük a felkészülést és a tényleges ovikezdés időszakát is.

Ha kedvet kaptál az űrbéli kalandokhoz, akkor az alábbi gombra kattintva közvetlenül tőlünk, szakember tervezőktől rendelheted meg a hatalmas méretű, Planet táblajátékot. Ha elakadsz a játékban, pszichológusaink segítenek! Ha pedig még olvasnál a játékok működéséről, akkor IDE kattints.

Megrendelés


Szólj hozzá