Plukkido kaLANDok a családban, 2. rész

“Nyár van. Ez több szempontból is fontos a mai történetben. Egyrészt, átrendeztük Sári és Maszat játszóterét, hogy strandolhassanak ebben a nagy melegben.

Másrészt, friss zöldbabot lehet kapni a zöldségesnél. Ennek következménye a zöldbabfőzelék, amit általában csak az anyukák szeretnek. Én legalábbis nagyon. Meglepetésünkre azonban, Sári és Maszat is imádja, és nagy örömmel segítettek megenni Kaminak és Bibónak az ebédet! Egy bátor ugrással az asztalra pottyantak a játéktábláról, és falták-falták a főzeléket… Sári még a fokhagyma darabkát is megette, amit Kami ki nem állhat! A főzelék percek alatt elfogyott, de igazából ám, Sári és Maszat pedig a segítségért ebéd után ajándékot kapott:

image00

Nem is volt elég egy ajándék, ezért Kami gyorsan kitalálta, hogy rajzol Maszatnak és Sárinak egy óriási sátrat, amibe az összes felszerelésükkel beférnek. Itt készül a sátor, és Maszat lelkesen figyeli, hogyan lesz egyre színesebb:

image02

A nap további részét a Land-gyerekek a sátorban, ill. a saját játszóterükön töltötték, és amíg az én kislányaim az udvaron, vagy bent játszottak, Maszat és Sári a tóban fürdött. Persze végig figyeltek egymásra mind a négyen, és az én gyerekeim sok együttműködő játékkal szereztek örömet Sárinak és Maszatnak. Ja, és apának is, mert délután együtt díszítették fel gyümölcsökkel a szülinapi tortáját, az alapanyagok minőségét gyakori kóstolgatással ellenőrizve:

image01

Naná, hogy a tortát is közösen ettük meg, bár ebben nem volt szükségünk Plukkido motivációra! ☺”

Eszti

Eszti beszámolójának 1. részét itt találod:
https://plukkido.hu/plukkido-kalandok-a-csaladban-1-resz/