… a gyerekek újra óvodába és iskolába járnak. A hosszú nyári szünet után van, aki titkon kicsit várja már, hogy a gyerekek visszamenjenek a közösségbe, de sok szempontból ez a helyzet is kihívások elé állítja a szülőket. Nézzük, hogyan tehetjük játékos szemléletben gördülékenyebbé ezt az időszakot is!
Kezdeti nehézségek
Az évkezdés számos szempontból teszi próbára a gyerekek és a szülők alkalmazkodóképességét. Ha még csak büszke kiscsoportosunk kezét fogva lépjük át az óvoda kaput, akkor lehet, hogy egy teljesen új helyzettel találjuk szembe magunkat: gyermekünknek most először kell hosszabb ideig, idegen környezetben távol maradnia tőlünk, szülőként pedig első alkalommal bízzuk rá szinte ismeretlenekre csemeténket. Ez mindkét félnek érzelmileg igen megterhelő feladat, ezért érdemes a témával többet foglalkozni. A beszoktatásról bővebben is olvashattok a honlapunkon (www.plukkido.hu/beszoktatas).
Ha pedig a kis elsősünket kísérjük iskolába, akkor az Iskolakezdés Plukkidoval cikkünket érdemes böngészni hasznos tippekért, amik megkönnyítik az óvodából iskolába váltást.
Ebben a cikkben pedig arról írunk, hogyan is zökkenhetünk vissza könnyedén a nyár szabadságából a kötöttebb, dolgos hétköznapokba.
Azok a sietős reggelek…
A tanévkezdéssel szigorodik a napirend: hiszen ahhoz, hogy mindenki időben érkezzen az iskolába, óvodába, munkahelyre, időben kell lefeküdni/felkelni, tempósabbá kell válnia a reggeli készülődésnek. Ez szülőként is előhívja belőlünk a megfelelési kényszert, ami feszültséget szül. A mi érzelmeink pedig pillanatok alatt átragadnak a gyerekekre is, akik legtöbbször ellenállással reagálnak.
Ugye ismerős, amikor úgy érezzük, olyan lassan lépked gyermekünk, mintha visszafelé haladna? Vagy mikor a tányéron lévő két falat pirítós olyan lassan fogy, mintha morzsánként enné? Ilyenkor szokott előkerülni a noszogatás, könyörgés, sőt néha még a fenyegetőzés is: ha nem készül el időben, akkor bizony nem mehet biciklivel, másnap kimarad a reggeli kakaó, és ehhez hasonlók.
Valljuk be, a legtöbb esetben ezek a módszerek nem segítenek a helyzeten, inkább csak rontatnak rajta. Sőt, azt is be kell látnunk, hogy a gyerekek számára a felnőttek észérvei sokszor átláthatatlanok és értelmetlenek, mert nem tudnak velük azonosulni.
Ezért más módszert kell találnunk, hogy megőrizzük a reggelek jó hangulatát, és kellemesebbé tegyük az intézménybe való visszarázódást!
Oldjuk meg játszva!
Ilyenkor a leghasznosabb, ha megpróbáljuk átfordítani a helyzetet és a feszült teljesítménykényszert játékká változtatjuk. Lehet, hogy most az jutott az eszedbe: “kinek van lehetősége játszani, mikor épp az okozza a gondot, hogy a reggeli készülődés során semmire se jut idő”. De hidd el: segítségül hívni a gyermek fantáziáját egyszerűbb, mint folyton noszogatni őt. Nem csak a feszültséget fogod tudni ezzel csökkenteni, hanem időt is spórolsz majd, hiszen ha a gyerek lelkes és motivált, akkor ellenállás helyett az együttműködés kerül előtérbe.
Legjobban pedig úgy motiválhatjuk a kicsiket, ha izgalmassá teszed a helyzetet számukra és a természetes közegükön keresztül, játszva kínálunk nekik lehetőséget a megoldásra. A Plukkido módszertana erre a játékosságra alapozva csempész kreativitást a hétköznapokba. Ezzel a megközelítéssel gyermekünk észre sem veszi, hogy a muszájokat is rég letudta, hiszen ő végig csak játszik, nem pedig teljesít. Ez tehermentesíti a szülőket és a gyerekeknek is megkönnyíti az új helyzettel való megküzdést.
Nézzünk erre néhány példát!
A készülődés meggyorsítható, ha a manók (vagy épp a kedvenc plüssállat) játékos feladványokban árulja el, hogy ő melyik ruhadarabot venné fel következőnek. A gyerkőcnek csupán annyi a dolga, hogy a felismert ruhát gyorsan fel is vegye. Például: “Amire most gondolok, az kék, farmerből van és van két lyuk rajta, ahova a lábadat kell tenni.” Meglátjátok: a kicsik büszkék lesznek arra, hogy kitalálják a feladványt, és pillanatok alatt belebújnak a kívánt ruhadarabba.
Az evés is gördülékenyebben fog menni, ha minden megevett falattal egyre nagyobb ajtót rágnak a hatalmas mézeskalács tömbre, ami egy félresikerült varázslat következményében eltorlaszolja a manók elől a nagy barlang kijáratát. Gyermekünk megtáltosodik majd, ha tudja, hogy ügyességével a manók megmentőjévé válhat.
Ha pedig a gyaloglás szokott lassan menni, akkor induláskor tarthatunk tippelőversenyt, hogy vajon piros vagy zöld lámpából látunk-e többet, hány fehér autó jön majd szembe, vagy bármi, ami eszünkbe jut. Ez felkelti a kíváncsiságukat, így lelkesen indulnak majd neki az útnak.
Ahogy a fenti példákból is láthatod, a Plukkido manóit könnyűszerrel be tudod vonni egy-egy problémás helyzet megoldásába. De ha elsőre kevésbé érzed magad kreatívnak, akkor nézd meg évkezdést segítő manóleveleinket a Benefittohoz, a Landhez és a Planethez, amik a reggeli elindulást is megkönnyítik.
Ha pedig még nem használod a Plukkido gyereknevelést segítő játékait, de megtetszettek neked, és szeretnéd segítségükkel, játékosan és pozitívan kezdeni a tanévet, akkor válaszd ki a családodnak legmegfelelőbb mágneses táblajátékot, és rendeld meg a neked tetsző darabot közvetlenül a tervezőktől.
Nagy örömünkre a Plukkido játékait az elmúlt években rengeteg család használta sikerrel a beszoktatás és az évkezdés megkönnyítésére, néhányan meg is osztották velünk a tapasztalataikat:
“A kisfiam most kezdi 3 évesen az ovit. Az ismerkedős időszakban (múlt héten) Cirmi cica segített és azóta is minden nap segít. Tegnap este úgy feküdt le aludni, hogy ő holnap már nem szeretne menni. Így előkaptam Csiga Csoma levelét és mosolyogva varázsport szórva léptük át az ovi kapuját.” – írta Éva
“Ma úgy szórtuk a varázsport az első ovis úton, hogy csuda! Úgy érzem, hogy a legkönnyebben kivitelezhető levelet választottam….de majd csak belejövök.” – írt a kezdésről Judit
Kívánjuk, hogy idén mindenkinek induljon zökkenőmentesen a szeptember!