Blog

Viszlát Zsebmanó!


Van úgy, hogy a legjobb barát is elköltözik, ilyenkor nehéz az elválás, de az elengedés magában hordozza a fejlődés lehetőségét is. Kicsit ilyen érzés most búcsút inteni a Zsebmanó alkalmazásnak, azonban a közös emlékek nem tűnnek el nyomtalanul. A Zsebmanó 2018 nyarán debütált, a Plukkido egyik első képernyőmentes szórakozást kínáló mobilalkalmazásaként. Azzal a céllal született...

Bizonyítványon innen, tanévzáráson túl


Itt van az év vége, és bár az utóbbi év a tanulás és a tanítás szempontjából is meglehetősen rendhagyó volt, idén is elérkezik a bizonyítványosztás ideje. Gondoljuk végig, mit tehetünk azért, hogy csökkentsük az ezzel járó feszültségeket mind magunk, mind gyermekünk számára. Vannak olyan gyerekek, akik nem különösebben foglalkoznak a bizonyítvánnyal, míg mások az utolsó...

Mesébe foglalt mindennapok


Az óvodás gyermekek világában a játék és a valóság, a varázslat és a hétköznapok még nem különülnek el élesen egymástól, éppen ezért érdemes minden alkalmat megragadni, hogy a képzeletet és a mesék világát hívjuk segítségül a nehéz helyzetekben. Mesélés – biztos alap a fejlődéshez A mesehallgatás számos olyan jótékony hatással bír, ami támogatja gyermekünk kognitív...

A közös játék az igazi kincs – geocaching egy picit másképp


Az elmúlt időszakban a benti játékokra és arra fókuszáltunk, hogyan lehet a megszokott, unásig ismert otthoni környezetet manós varázslattal érdekes kalandok helyszínévé tenni. Most pedig, hogy végre itt a jó idő, és talán több lehetőségünk is lesz kimozdulni, startol a sétálós kincskeresés az ÚtraManó, GPS alapú applikációnkban! Csak úgy, mint az ÚtraManó app otthoni küldetései...