Blog

Sokfélék vagyunk


Sokfélék vagyunk. Mások a szokásaink, a hagyományaink,  a neveltetésünk, más a vallásunk, a világról való elképzelésünk, más vidít fel, és más szomorít el minket, mégis van valami közös bennünk, akik a Plukkido-t választjuk: Szeretnénk a családunkat boldognak és szeretettel telinek érezni, szeretnénk a gyermekeinket és önmagunkat szülőként is vidámnak és elégedettnek látni, és ennek érdekében...

Ráhangolódás, együttműködés a kisgyermekkel, gyereknevetés


Avagy néhány gondolat az elírásnak gondolt szójátékunkról szeretettel azoknak, akik erre kíváncsiak. Gondolkozzunk el: mi kell ahhoz, hogy a kisgyermekes szülő a hétköznapok sürgés-forgásában, a nehezebb szituációkban (pl. ellenkezés, hiszti közepette) is tudja gyermekét életkorának megfelelően kezelni? Hogyan tud nagyobb eséllyel úgy beszélni vele ilyenkor is, ahogy azt a szeretett gyermek megérdemli? És ha tudjuk...

Játékos szülő?


Már volt szó blogunkban a szülő nevelési szokásaiban olykor igencsak indokolt szemléletváltásról. Arról, hogy mesével, játékkal sokkal könnyebb. A Benefitto sem képes arra – hatékonysági indexe akármennyire magas is -, hogy önmagában megoldjon valamit a szülő helyett. Mindössze egy keretrendszert nyújtva teret enged annak a lehetőségnek, hogy egy kiegyensúlyozottabb szülővé váljon: kreatívabb, türelmesebb, sikeresebb legyen....

Játszva változunk


A gyermek iránti tisztelet és elfogadás szinte minden családban megfogalmazódik követendő célként, de állandó jelleggel, következetesen sokszor nehéz eszerint cselekedni. Különösen a nehezebb, fárasztóbb szituációkban. A Benefitto igyekszik bővíteni a szülő kommunikációs, motiváló eszközeinek repertoárját, belevonva abba a játékosságot. Azáltal, hogy a szülő másképp áll a problémához – annak megfogalmazásában érdekes, játékos elemeket használ –...

Hogyan született meg a Benefitto?


Mi, a játék módszertanának tervezői, Orsi és Jutka rengeteg telefonbeszélgetés alkalmával próbáltuk segíteni egymást, orvosolni a “nem vagyok elég jó anya” érzése keltette frusztrációt, lelkiismeretfudalást. Egymástól és más kisgyermekes szülőktől, barátainktól hallottak alapján komolyabban vettük azt, hogy nem vagyunk egyedül az aktuális problémáinkkal, sőt mindenki nagyon hasonló dolgokkal küzd és hasonló, rossz megoldásokat választ. Kiutat...

Bátrak voltunk


Benefitto játékunkat elküldtük a Parents’ Choice Awards amerikai játékversenyre. A futárcég csomagolása szépen jelképezi azt a támogatást, amit a termék tervezése és gyártása közben kaptunk sok-sok embertől – családtagoktól egészen a hivatalnokokig. Köszönjük mindenkinek! Aztán lesz, ami lesz…

Mi az a Plukkido?


Olyan mint egy gyermekjáték, de nem csak az. A Plukkido gyermekes családok számára készült játékos nevelési, motivációs eszköz. A Plukkido játékokat azért tervezzük, hogy segítségükkel a szülők könnyebben megküzdjenek a kisgyermekkor teljesen normális, de rengeteg türelmet, odafigyelést és elfogadást igénylő pszichológiai, viselkedésbeli jellegzetességeivel. A Plukkido mindehhez úgy nyújt segítséget, hogy a játékbavonódással megkönnyíti a gyermek számára...